KözéletLabdarúgás: Vásárhelyi rangadóra készül a Volán

2011. május 7., szombat
 
Labdarúgás: Vásárhelyi rangadóra készül a Volán

A vasárnapi derbi előtt a statisztika a hazaiak sikerét ígéri, ugyanis a megyei rivális ellen valami miatt nem ment eddig a kék-feketéknek.

 

 

 

 

2008 nyara óta a hatodik alkalommal csap össze felnőtt NB III-as mérkőzésen a Hódmezővásárhelyi FC és a Tisza Volán SC labdarúgócsapata. A vasárnapi derbi előtt a statisztika a hazaiak sikerét ígéri, ugyanis a megyei rivális ellen valami miatt nem ment eddig a kék-feketéknek. A szegediek négyszer maradtak alul a HFC-vel szemben (idegenben 2-0, majd tavaly 1-0 lett a vége), s mindösszesen egy hazai 3-3-ra futotta erejükből. Ősszel is – drámai végjátékot követően – nyerni tudott 2-1-re a Felső Tisza parton a Kandó-legénység. Végh Arielék azonban nem foglalkoznak ezekkel az adatokkal, s a hétvégi fordulóban bizonyítani akarják: nincs Vásárhely-fóbiájuk!

A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapás előtt mindkét gárda az Alföld csoport középmezőnyében foglal helyet. A 35 pontos HFC a kilencedik, míg a 31 pontos Volán (egy meccsel kevesebbet játszva) tizedik a tabellán. Buchholcz Gábor tanítványai múlt héten szabadnaposak voltak, ezért kicsit leszakadtak a közvetlen vetélytársaiktól, most azonban azt tervezik – a kupában a Csongrád ellen aratott 6-3-as szerdai siker adta önbizalmat is meglovagolva –, óriási lendülettel vetik magukat a többiek után. A pontvadászat végéig szeretnének is (legalább) a KITE-Szeged, a KTE II., a Gyula és a Vásárhely elé kerülni.

„A legfontosabb feladatunk most az, hogy sikerrel vegyük a következő két találkozónkat a HFC és a KITE-Szeged ellen. Ha meglesz a két győzelem, úgy számolgatunk, az utolsó négy fordulóban sokat léphetünk majd előre a tabellán. A Vásárhely ellen mindig presztízsmeccset játszanak a szegedi csapatok, ez most nem lesz másként. Ez az összecsapás mindig pluszenergiákat mozgat meg a futballistákban – ki ne szeretné bizonyítani, ő a legjobb a megyében az NB III-as csapatok közül? A két együttesben közös, hogy igen komoly utánpótlásbázis áll mögötte, rengeteg saját nevelésű, fiatal labdarúgót foglalkoztat, akik régóta és alaposan ismerik egymást. Azt is mondhatnám, nehéz lesz újat mutatnunk egymásnak, így döntő lehet, ki lepi meg valamivel az ellenfelet. A Vásárhely az egyik legjobban kontrázó gárda az NB III-ban, játékosai gyorsak, könnyen a védelem mögé kerülnek. Ezt a méregfogukat kellene kihúznunk vasárnap, hiszen célunk, hogy magabiztos teljesítménnyel győzzünk idegenben” – mondta portálunknak Buchholcz Gábor.

A szegedi vezetőedző amondó: a siker titka, hogy türelmes maradjon a Volán, nyugodtan járassa a labdát, úgy próbálja meg kicsalogatni a hazaiakat, s ne fejetlenül essen nekik. A kínálkozó lehetőségekre pedig kíméletlenül le kell csapni! „Vásárhelyen még nem tudtunk nyerni, most azonban rendkívül fontos lenne számunkra a diadal. Minden játékosom azt szeretném látni, hogy ennek tudatában lép pályára vasárnap. Mindkét gárda felfokozott hangulatban lesz, az biztos, könnyen lehet, az kerül ki győztesen a párharcból, akinek tisztább a feje” – fogalmazott.

Mindkét félnek lesznek majd hiányzói. A HFC-ben akadnak eltiltottak, míg szegedi oldalon Buzási Péter lágyéksérüléssel bajlódik, Vágó Levente a teljes szezonra kidőlt porckorongsérvvel, Boldizsár Bálint pedig egész héten érettségizett, így pihenőt kapott, s csak a kispadra ül vasárnap. Biztató viszont, hogy a támadók jó formának örvendenek: Kéri Tamás szerdán hármat vágott Csongrádon, a szerb „center”, Branko Bozovic pedig két „Gerd Müller-i” gólt szerzett. Reszkethetnek tőlük a vásárhelyi védők!

 
 
Pintér M. Lajos
 

Olvassa el ezt is!

Ajándékozás a Városházán

Ajándékozás a Városházán

A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata

A romániai forradalom vásárhelyi áldozata

A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust

Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust

December12-én este a bajnoki éllovas Kozármislenyt fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában.
Folytatás januárban a 10. helyről

Folytatás januárban a 10. helyről

December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 

És ezt már olvasta?

Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely
Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely Szolidaritási hozzájárulást 2017 óta kötelesek fizetni a települések, az egy főre jutó iparűzési adó mértéke alapján.
 
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola A legújabb Magyar Közlöny szerint egy kormányhatározat az iskola infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról döntött.
 
A szalonczukkedli rágcsálás napjai
A szalonczukkedli rágcsálás napjai Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
 
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megújulhat a Városi Könyvtár
Megújulhat a Városi Könyvtár 100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.