KözéletLabdarúgás: tízet vágott a HFC U15 a Barcikának

2011. október 6., csütörtök
 
Labdarúgás: tízet vágott a HFC U15 a Barcikának

Ismét kevés okuk volt örülni a Hódmezővásárhelyi FC szurkolóinak a hétvégi eredmények után. A kilenc nagypályás együttes közül az U15-ös gárda emelkedett ki remek győzelmével.

 

 

 

 


Amint arról már beszámoltunk, az NB III-asok az utolsó percben kaptak gólt, így meg kellett elégedniük a Makó elleni 1-1-es döntetlennel. A HFC további kilenc nagypályás csapatának eredményei közül az I. osztályban szereplő 15 évesek nagyszerű sikere emelkedik ki, a további nyolc gárda közül viszont hat csapat vesztesen hagyta el a játékteret, míg ketten ikszeltek.

 

Megyei I. osztály:

 

Kisteleki TE – HFC II. 4-1 (1-0). Kistelek. Vezette: Bartucz F.KITE: Keresztes – Piacsek, Koncz R., Nana M., Koncz M., Kiszner, Rostás (Krizsán), Keller Z., Kispál (Béres), Gera (Keller I.), Tóth Á. Edző: Czeiglersmidt Roland.
HFC II.: Vígh S. – Jesenszki, Bokor, Tóth J. (Vaits V.), Bálint D., Horváth M., Soós Z., Rácz L., Brizik-Bodrogi I., Koncz K., Orovecz R. (Kiss M.). Edző: Dezső Ferenc.
Góllövők: Koncz M. (3) és Nana M., illetve Brizik-Bodrogi I.
Kiállítva: Jesenszki (57′)

Az idény legjobb játékát nyújtotta a HFC II. fiatal gárdája, hiszen a második félidő elején még döntetlenre álltak a tavalyi bajnok otthonában. Jesenszki igazságtalan kiállítása (egy oldalvonal melletti visszahúzásért Bartucz játékvezető sárga lapos figyelmeztetés helyett azonnal piros lapot mutatott fel) után a rutinos hazaiak Koncz Miklós gólerős játékával hozták a mérkőzést.

 

Megyei I. osztály U19:

 

Kisteleki TE – HFC II 6-1 (2-0). Kistelek. Vezette: Samu L.
KITE: Szatmári – Kiss T., Lajos T., Zana, Sutka (Kordás), Ocskó (Tóth T.), Fodor, Bárkányi (Szabó B.), Bitó (Muhel), Nedeczki (Tóth L.), Lajos Á. Edző: Sejben József.
HFC II.: Timkó – Péter T., Törőcsik, Gajdán, Bene (Kovács E.), Sólya, Habi B. (Bella D.), Szilágyi Á. (Nádházi), Visnyei (Juhász G.), Dovics (Marton A.), Horváth L. Edző: Jenei Péter
Góllövők: Ocskó (2), Bárkányi, Muhel, Tóth L., Lajos Á., illetve Juhász G.

A korosabb hazaiak fokozatosan felőrölték a serdülőkorú játékosokból álló vásárhelyieket, és megérdemelten győztek.

 

Megyei III. Tisza-Maros csoport:

 

Maroslele SE – HFC III. 3-3 (2-2). Maroslele. Vezette: Fejes I.
Maroslele: Kurusa – Németh I., Németh R., Gera, Kis Zs. (Papp T.), Ferenczi, Nagy E. (Kovács A.), Gajda (Klenovszki), Minyó, Buza (Domokos), Árva. Edző: Nagy Sándor.
HFC III.: Valach (Dornstadter) – Habi R.(Tarnai), Gábor S., Török B., Benkő, Hanga (Kurucz Zs.), Papp Cs., Mihály L., Ocskó (Fekete T.), Ollé, Szilágyi P. Edző: Puskás János.
Góllövők: Árva (2) és Minyó illetve Hanga, Ollé és Mihály L.

A védelem egyik oldalon sem remekelt, így a nézők jól szórakoztak a hat gólt hozó találkozón.

II. osztály U19 Dél-Kelet:

Hódmezővásárhelyi FC – Ceglédi VSE 0-4 (0-2). Hódmezővásárhely. Vezette: Csöngető.
HFC: Lackó – Habi R., Kovács Á., Lázár, Grezsa (Brizik-Bodrogi T.), Replyuk, Forrai (Bata D.), Tóth J. (Juhász G.), Kiss M. (Jankovics), Hanga, Paczuk (Megyeri). Edző: Puskás János.
Góllövők: Nagy Sz., Pásztor, Bagó, Utasi.

A vásárhelyi ifisták eredményein nagyon érződik, hogy legjobbjaik a megyei I. osztályú felnőttcsapatban játszanak.

 

II. osztály U17 Dél-Kelet:

 

Hódmezővásárhelyi FC – Ceglédi VSE 0-1 (0-0). Hódmezővásárhely. Vezette: Tóth S. ifj.
HFC: Gábor V. – Nagy E., Király B., Györgyi, Molnár Zs., Katona (Habi B.), Szabó Cs., Rózsa (Szilágyi Á.), Király D., Muzsik (Visnyei), Huszka. Edző: Jenei Péter.
Góllövő: Mándity.

A bajnoki címre is esélyesnek tartott vásárhelyi serdülők egymás után elszenvedett két veresége kellemetlen meglepetés.

 

I. osztály U15 Kelet:

 

Hódmezővásárhelyi FC – Kazincbarcikai BSC 10-0 (5-0). Hódmezővásárhely. Vezette: Takács J.
HFC: Kis G. (Kovács A.) – Darida, Narozsnik, Gyürki, Papp Á. (Fenesi), Orovecz Á. (Zombori), Lévai (Kis K.), Bódai (Kiss-Kása), Bartucz, Marton Sz. (Rostás D.), Galló. Edző: Bacsa Zsolt
Góllövők: Galló (3), Bódai (3), Orovecz Á., Darida, Bartucz és Káló Zs. (öngól)
Kiállítva: Kovács K. és Nagy T. (mindkettő KBSC)

Nagyon szépen összeért a vásárhelyiek nevelőmunkája ebben a korosztályban, amit jól mutat, hogy az elmúlt években folyamatosan a kiesés ellen küzdő HFC hét forduló után 13 pontot gyűjtve már hetedik az I. osztályú tabellán, mindössze két ponttal lemaradva a dobogótól.

 

I. osztály U13 Kelet:

 

Hódmezővásárhelyi FC – Kazincbarcikai BSC 1-1 (0-1). Hódmezővásárhely. Vezette: Boros M.
HFC: Kandó Zs. – Szeri, Kovács G., Bíró, Szőke-Molnár (Papp E.), Bánfi B. (Liziczai), Kecskeméti, Hódi, Gyüre, Nádra (Mohácsi), Meszlényi (Sallai). Edző: Vinnai István.
Góllövők: Papp E., illetve Nagy G.

A vásárhelyiek remekül helytálltak az esélyesebbnek tartott barcikaiak ellen.

 

II. osztály U15 Dél-Kelet:

 

Maros-menti UFC – Hódmezővásárhelyi FC II. 6-1 (1-1). Makó. Vezette: Savanya.
Makó: Keresztúri – Pipic (Borka), Sirokmán, Ugurlu (Szabó P.), Nagy-György, Maglóczki, Gera, Vass (Tabányi), Somogyi (Rippa), Ponczok (Mészáros), Jónás (Bakos T.). Edző: Brakszatórisz András.
HFC II.: Kovács A. (Liziczai) – Zombori, Gyürki (Kiss-Kása), Matyi, Péter M., Kis K., Lévai (Orovecz Á.), Rostás, Nacsa (Meszlényi), Papp Á., Bódai (Gyüre). Edző: Bacsa Zsolt.
Góllövők: Gera D. (4), Vass és Somogyi, illetve Péter M.

Az MLSZ versenyszabályzatának 11.§ (4) pontja rögzíti, hogy egy utánpótláskorú labdarúgó egy hétvégén (pénteken, szombaton és vasárnap) kettő mérkőzésen legfeljebb három félidőt játszhat. A makói csapatban a második félidőben négy gólt szerző, így a találkozó végkimenetelét alaposan befolyásoló Gera Dávid pénteken a II. osztályú U17-es csapatban is végig játszott. Tudják ezt a vásárhelyiek is, rajtuk múlik, hogy lesz-e folytatása (óvás?) az ügynek.

 

II. osztály U13 Dél-Kelet:

 

Maros-menti UFC – Hódmezővásárhelyi FC II. 5-4 (2-3). Makó. Vezette: Cseh.
Makó: László L. (Szűcs G.) – Deme (Rákóczi), Dobsa (Juracsek), Molnár D., Benkő R. (Benkő B.), Beke (Kardos), Megyesi, Dobos, Frank (Marjai), Czebe (Giba), Bány. Edző: Botlik Róbert.
HFC II.: Varga G. (Héjja B.) – Törjék, Kecskeméti (Kovács G.), Mohácsi, Nagy M. (Lakatos), Tóth M. (Tejes), Borsodi B. (Körömi), Jakus, Borsodi M., Nagy N. (Ambruzs), Szűcs G. (Kovács I.) Edző: Vinnai István.

Igazi edzőidegőrlő mérkőzést játszott a két csapat. A vásárhelyiek négyszer – az 53. percben már két góllal is – vezettek, de a jól hajrázó hazaiak fordítani tudtak.

 
 
Forrás: szegedma.hu
- borsándi-
 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.