Kék hírekKutyák támadtak két gyermekre Békésen

2011. április 29., péntek
 
Kutyák támadtak két gyermekre Békésen

Két kutya támadt rá két gyermekre április 28-án este Békésen. Az ebek egy udvarról szöktek ki és harapták meg a 12 és 13 éves fiúkat. A gyermekek sérülései 8 napon túl gyógyulnak, a kutyák gazdája ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt indult eljárás.

 

 

 

 

 A férfi csütörtökön késő délután azért nyitotta ki a házának nagykapuját, mert egy ismerőse ment hozzá, aki kocsijával beállt az udvarára. Az autóra felpakoltak pár dolgot, az ismerős elment, a férfi pedig be akarta csukni a kaput. Azonban ekkor észrevette, hogy nincs az udvaron a két kutyája. Elmondása szerint előtte pár perccel még látta őket, valószínűleg akkor szökhettek ki, amikor az ismerőse autójával elhajtott. A férfi azonnal elindult keresni az ebeket. Kutyaugatást, és kiabálást is hallott, a hangok irányába sietett. Mikor meglátta a két fiút és vérző sebeiket azonnal mentőt hívott, és közben elzavarta a gyermekek közeléből a kutyáit. A fiúkat a mentők kórházba szállították, sérüléseik 8 napon túl gyógyulóak.

A kistestű kutyák gazdájuk elmondása szerint fél évesek, és eddig még nem oltatta be őket, mert úgy tudta, féléves koruk után kell megkapniuk az első injekciót. A udvarban szabadon tartotta őket, a házőrzők korábban soha nem szöktek ki. A férfi kihallgatásakor azt is elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket, a gyermekektől és szüleiktől is bocsánatot kér. A kutyái a történtek óta állatorvosi megfigyelés alatt állnak.

 A Békési Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt indított eljárást az 57 éves férfi ellen.

 
 
Forrás: BMRFK
 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.