Kék hírekKung-fu harcosnak képzelte magát

2016. április 12., kedd
 
Kung-fu harcosnak képzelte magát

Remek felvételeken örökítették meg Vásárhely utcáin S. Csaba garázdálkodását. Nyilván azóta kijózanodott és már kiszámolta mennyibe fog kerülni neki a harcoskodás.

 

 

(Illusztráció)

 

 

 

Egyebek mellett egy kerékpárt, tehergépkocsit, ereszcsatornákat és gázórát rongált meg Hódmezővásárhelyen az az ittas helybéli férfi, akit a térfigyelő kamerarendszer felvételei alapján azonosítottak a rendőrök.

 

A 22 éves férfi kerékpárral közlekedett Hódmezővásárhely belterületén április 9-én, 2 óra körül. Nem sokkal később leszállt a járműről, majd azt több alkalommal a földhöz vágta. A fiatal a használhatatlanná vált kerékpárt a közterületen hagyta, majd a közelben lévő ingatlan ereszcsatornáit megrongálta, egy tehergépkocsi visszapillantó tükrét és egy parkolójegy automata kijelzőjét pedig betörte. A gyanúsított ezután egy másik lakóház falán lévő gázórát is megrongált, amitől megsérült a gázcső illesztése és a gáz szivárogni kezdett. Végül az ittas férfi egy üzlet cégérét és ereszcsatornáját törte le, valamint egy ingatlan utcára néző ablakát ütötte.

 

A nyomozás során a térfigyelő kamerarendszer felvételei alapján a rendőrök azonosították az elkövetőt, akit a vásárhelyi rendőrök előállították. Sz. Csaba kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Ellene garázdaság és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Horvátországi kiruccanás érmes helyezésekkel

Horvátországi kiruccanás érmes helyezésekkel

A Nyílt Horvát Formagyakorlat Bajnokságon a Máté Taekwondo & Hapkido KHSE sportolói a versenynapot 3 arany-, 1 ezüst-, és 2 bronzéremmel fejezték be.
Kapitulálás a vasárnapi boltzárral kapcsolatban

Kapitulálás a vasárnapi boltzárral kapcsolatban

Újra lehet plázázni vasárnap, a kormány hirtelen meggondolta magát és nem ugrik bele a veszélyekkel járó népszavazásban. Ki mit mondott ma?!

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...