KözéletKülterületekre is figyelnek a vásárhelyi polgárőrök

2019. január 11., péntek
 
Külterületekre is figyelnek a vásárhelyi polgárőrök

A következő napokra szokatlan hideg időjárást prognosztizálnak a meteorológusok, fontos feladatuk lesz fokozottan figyelni a külterületen élőkre

 

 

A polgárőr egyesület tagjai a téli időszakban kihasználják az időjárás adta lehetőséget, és a település belterülete mellett a külterületeken és a Tiszai Holt-Ág Mártélyi üdülő területen is járőröznek.

Az ilyenkor elhagyatott telkekhez tartozó hétvégi házakra és a tanyákra is figyelnek. A külterületen élő idős embereknek is segítenek, ha szükséges.

 

Szula Ferenc elnök elmondta, hogy a szolgálat ideje alatt szemrevételezik az üresen álló épületek nyílászáróit, zárjait, idegenkezűség, erőszakos behatolás nyomait keresve. Nagy figyelemmel nézik a kéményeket és ahol nem füstöl, akkor oda bekopogtatnak, és ha kell, akkor tűzifát vágnak. Emellett az illegális szemétlerakások felfedezése is hozzátartozik az ellenőrzésekhez. Abban az esetben, ha indokolatlan változást vélnek felfedezni a portákon, vagy az odavezető utak mentén, értesítik a tulajdonost és a rendőrséget.

Munkájuknak köszönhetően, így a tanya és hétvégi ház tulajdonosok is nyugodtabbak lehetnek tudván, hogy vannak polgárőrök, akik odafigyelnek távollétükben a magára hagyott ingatlanokra is. Járőröznek Kishomokon, illetve  Erzsébeten is, és odafigyelnek a kútvölgyi és a szikáncsi tanyavilágra is, tette hozzá az elnök.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy fiatalkorú vásárhelyi lányt futtattak

Egy fiatalkorú vásárhelyi lányt futtattak

Kábítószert adtak neki és annak hatása alatt a sértettet prostitúcióra bírták rá. Egy szegedi nőt és társait elfogták.
Van akinek már unalmas - van akinek még újdonság

Van akinek már unalmas - van akinek még újdonság

Egyik nap tükörjég, másik nap köd, a harmadik nap hó, vagy éppen eső. Az időjárásra mindig felkészültnek kell lennie autósnak, kerékpárosnak, gyalogosnak.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.