SportKrucsai Zsanett ezüstérmet szerzett Zentán

2012. május 22., kedd
 
Krucsai Zsanett ezüstérmet szerzett Zentán

A Zentán a múlt hétvégén rendezték meg az 52. Magyar Szó Atlétikai Kupát. Öt ország: Szerbia, Horvátország, Magyarország, Bosznia és Szlovénia mintegy 150 atlétával vett részt.

 

 

 

 

 

A névadó serlegein kívül pedig a Tartományi Atlétikai Szövetség plakettel jutalmazta a legjobb vajdaságiakat, serleget kaptak a legsikeresebb zentai versenyzők, a finn táblázat szerint legtöbb pontot szerzett versenyző pedig pénzjutalomban is részesült.

 

A vásárhelyi Hódiák SE három versenyzője, Krucsai Zsanett, Tóth Ibolya és Losonczi Gábor nevezett a Vajdaságban évtizedek óta megrendezésre kerülő versenyre.

 

Héjja Antal edző, a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, nemcsak a hagyománya miatt jelentős a zentai atlétikai verseny, hanem mert felnőtt korosztály részére hirdetik meg, amelyen minden évben igen erős mezőny indul. Így volt ez idén is, mégis a serdülő korosztályba tartozó Krucsai Zsanett távolugrásban 552,3 cm-el ezüstérmet szerzett. A férfi távolugrásban 694 cm-el Losonczi Gábor negyedik lett.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.