KözéletKrucsai Zsanett az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra utazik

2011. július 14., csütörtök
 

Ismét szurkolhatunk a K'Art-Hódiák SE sportolójának, aki alig hogy hazaérkezett a Lille-ben megrendezett Atlétikai Ifjúsági Világbajnokságról, a jövő héten már Törökországban rajtol el.

 

Képünkön Krucsai Zsanett az Atlétikai VB-n.

 

 

 

Július 10-én befejeződött  IAAF Atlétikai Ifjúsági Világbajnokság, amelyen több mint 170 ország sportolói indultak. A VB-n 33 versenyző képviselte Magyarországot. Köztük volt Krucsai Zsanett, aki 7 próbában indult. A világversenyen a 32 indulóból a 17. helyen végzett. Hazaérkezése után a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, a kezdő szám, a gátfutás nem sikerült valami jól és ez aztán kihatott a többi versenyszámban nyújtott teljesítményére is. Ehhez még hozzájárult a nem mindig kedvező időjárás is. Ezt a Magyar Atlétikai Szövetség értékelése is kiemelte. Mint írják, nagyon sok kiemelkedő eredmény született, néhány versenyszámban pedig hihetetlen teljesítményeket értek el a 16 - 17 éves versenyzők, több esetben jobb átlagok születtek, mint két évvel ezelőtt.

Krucsai Zsanett a franciaországi világbajnokság után sem pihenhet, hiszen tagja a Törökországban megrendezésre kerülő EYOF Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra utazó magyar csapatnak. A Fekete Tenger partján fekvő városban július 24-29. között 49 ország 4000 atlétája méri össze erejét.

 

Zsanett  versenyfelkészülésében jelentős segítség, hogy a MOL Tehetségtámogató Program pályázatán tavaly és idén is sportfelszerelésre költhető 150 ezer forintot nyert.

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.