KözéletKözösségek napja Hódmezővásárhelyen

2012. november 5., hétfő
 
Közösségek napja Hódmezővásárhelyen

A hit évéhez kapcsolódóan tartotta meg közösségeinek napját a Szent István Király plébánia és a Szentháromság plébánia Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

A Szent István Király-templomban 10 órakor tartott szentmisén Németh László esperes-plébános  köszöntötte a két egyházközség különböző közösségeit. A két plébániához tartozó harminc társulás a Károlyi Katolikus Házban töltötte együtt a nap további részét.

 

A csoportok – karitász, rózsafüzér-társulatok, Mária légió, Serra-klub, énekkarok, családos közösségek, katekumenek, felnőtt- és ifjúsági közösségek – hosszan tartó bemutatkozását követően bográcsban főtt paprikás krumpli várta a 150 résztvevőt. Az ebéd hozzávalóit közösen adták össze a hívek. Kis pihenő és süteményezés, majd vetélkedő következett, amelynek feladatai által jobban, részletekbe menően is megismerhették egymást a közösségek tagjai.

 

Ezután több előadás közül választhattak az érdeklődők: Bartucz Katalin egyházmegyei sajtóreferens a katolikus médiahasználatról, Mázás Marianna OP az imádságról és  szemlélődésről, Szabó Ferenc egyházközség jövőjéről való gondolkodásról beszélt.

 

A nap zárásaként a hódmezővásárhelyi közösségek tagjai Rauscher Dóra OP vezetésével plénumon vitatták meg a tovább fejlődéssel kapcsolatos gondolataikat, meglátásaikat, véleményeiket. Szándékaik szerint a jövőbe mutató elképzeléseiket igyekeznek a maguk lehetőségeihez képest szépen sorban megvalósítani.

 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.