KözéletKözlekedj ÖKOsan akció a bevezető utakon

2011. szeptember 21., szerda
 
Közlekedj ÖKOsan akció a bevezető utakon

Célja, hogy felmérjék a jármű környezetvédelmi állapotát, egyúttal felhívják a figyelmet az energiatakarékos autózásra. Naponta egy-egy helyszínen körülbelül 100 járművet ellenőriznek.

 

 

 

 

 

Az akció keretében szeptember 19. és 23. között Szegeden, a bevezető utak mentén és környékén, így a Hódmezővásárhely felé vezető úton is, több helyszínen is megállíthatják a Közlekedési Felügyelet munkatársai az autósokat. Speciális műszerekkel elvégzik az ilyenkor szükséges méréseket, többek között a kipufogógáz-ellenőrzést. Tudatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal. A véletlenszerűen kiválasztott autók állapotfelmérése mindössze néhány percig tart. A Budapest, Debrecen, Győr útjain is zajló akciót a Közlekedési Felügyelőség szakemberei végzik, azért hogy felmérjék a járművek környezetvédelmi állapotát, egyúttal felhívják a figyelmet az energiatakarékos autózásra. A minden évben megrendezett Közlekedj ÖKOsan! akció keretében a vizsgálat elsősorban figyelemfelhívó szándékú, célja a  tájékoztatás, ezért, aki jó műszaki állapotú gépkocsival érkezik, ajándékcsomagot kap. Ha hiányosságokat észlelnek, akkor erre felhívják a gépjárművezetők figyelmét. Csak a nagyon szélsőséges esetben rendelik be műszaki vizsgára a véletlenszerűen megállított járművet.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.