SportKötelező begyűjteniük a győzelmet

2017. január 27., péntek
 
Kötelező begyűjteniük a győzelmet

A sereghajtó otthonában lép pályára a tabellát jobb gólkülönbségével már vezető Vásárhelyi Kosársuli. A MAFC elleni mérkőzésen tovább hizlalhatják a második Miskolccal szembeni előnyüket Utasi Gábor fiai. Erre minden esélyük megvan, mivel a fővárosiak eddig mindössze háromszor tudtak diadalmaskodni az idényben.

 

Fotó: Kocsis Alíz


A budapestiek mérlege éppen fordítottja a Kosársuliénak, mivel három sikerük mellett épp tíz vereséget jegyeznek. Ez épp kapóra jöhet Vas Péteréknek, akikre már ráférne egy nyugodtabb mérkőzés, mivel az elmúlt heteik menetrendje akár vesszőfutásként is jellemezhető lenne. A MEAFC ellen hajszál híján nyertek, Tiszaújvárosban az utolsó percekben győztek, míg Nyíregyházán szintén komoly meccset vívtak a Hepp-kupában, minek vereség lett a vége, de a szokatlan szerkezetben pályára lépő Eger elleni csata sem volt igazán könnyűnek mondható.

 

A Hódmezővásárhely célja továbbra is az, hogy bejusson a rájátszásba, amihez keleten az első négyben kell végezniük. Ehhez minden diadalra szükségük van. Vasárnap kötelező begyűjteniük a győzelmet Budapesten. Igaz, mint tudjuk sokszor a kötelező győzelmek megszerzése a legnehezebb. Ráadásul a fiatal játékosokból álló MAFC több szoros mérkőzésen majdnem meglepetést okozott, sőt a nemrég még az élbolyhoz tartozó, most ötödik Tiszaújvárost is két vállra fektette…

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újjáéled a Barci-rét

Újjáéled a Barci-rét

Traktorzúgástól hangos ezekben a napokban a Mártélyi Tájvédelmi Körzet. Az ártéri réteket súlyosan veszélyeztető gyalogakác irtásába kezdtek.
Pályázatokat függesztett fel Lázár tárcája

Pályázatokat függesztett fel Lázár tárcája

Két pályázatra felfüggesztik a támogatási kérelmek benyújtási lehetőségét. Mindkettőnél a kötelezettségvállalási keret kimerülésére hivatkoznak.  
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.