Sportolóink legszebbjeiKosztolányi Anna - fitness

2013. december 7., szombat
 
Kosztolányi Anna - fitness

(Frissítve) Hód Fitness SE sportolója.

17 éves. Nyolc éves korában kezdte a fitneszt, azóta többször állt már a dobogó legfelső fokán, Európa- és Országos bajnokságokon egyaránt.

Kedvenc idézete: "Egyszer egy nap csinálj valami olyasmit, amitől rettegsz." Eleanor Roosevelt mondata eddig minden nehézségen átsegítette.

 

 

Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Református Gimnázium 12. osztályos tanulója. Biológia-kémia szakon tanul. Már általános óta ez a két kedvenc tantárgya.

Szeret iskolába járni. Eddig minden évben kitűnő tanuló volt.

 

És a sport sem megy a tanulás rovására! Pedig kemény kitartó, nagy akaraterőt igénylő, sokszor önsanyargatónak tűnő edzéseken keresztül visz a siker útja.  

A Hód Fitness SE-nél fitneszezik, lassan már 8 éve.

„Előtte táncoltam, illetve teniszeztem is egy rövid ideig, de a fitness világa magával ragadott.”

A dobogós helyezések sem várattak magukra sokáig: Fit-Kid Országos Bajnokságon egyéniben 3. hely, csapatban 2. hely,

Fit-Kid Európa Kupán csapatban 1. hely

Aztán idén először kipróbált valami egészen új sportágat.

 

„Májusban Temesváron indultam a WBPF – azaz a Bodybuilding and Phisique Európa Bajnokságon, ahol 4. és 5. lettem. Illetve beneveztünk a Budapesten megrendezett WBPF Világkupára, ahol Junior Fitness Modell kategóriában 3. lettem, és Junior Fitness -165 cm-es kategóriában 1. helyet értem el.”

 

(A félreértések elkerülése érdekében tegyük hozzá a WBPF – a magyarul nehezen lefordítható - Testépítő és Fizikum Világszövetség versenyeinek női kategóriája, a Junior Fitness Modell, amely a test harmonikus kidolgozottságát, a testalkat összképét díjazza.)  

 

Eredményei közül nehezen tudja kiválasztani a számára legkedvesebbet.

„Mindegyikért nagyon sokat kellett dolgozni. Talán mégis a legkedvesebb eredményem a Fit-Kid Európa Kupán elért 1. helyezés. Ezt a versenyt Malagában, Spanyolországban rendezték és egy életre szóló élmény volt!”

Nem csoda, hogy imád utazni, új kultúrákat, ételeket, embereket megismerni.

„Igénylem néha a nyugalmat is, szeretek egyedül lenni egy kicsit, filmet nézni vagy olvasni egy jó könyvet.”  

Szabadidejében a barátaival és a családjával van. Barátjával igyekeznek összeegyeztetni a szabadidejüket. „Hát, nem könnyű, ő is intenzíven sportol!”

Nagy álma, hogy orvos lesz.

Ha nagyon akarja, ez is sikerülni fog. Kitartásból, akaraterőből, elszántságból nincs hiány. Kedvenc mondása: "Egyszer egy nap csinálj valami olyasmit, amitől rettegsz." Eleanor Roosevelt idézete az egyik kedvenc könyvéből.

„Ha valami olyan dologgal találom szemben magam, amitől akár csak egy kicsit is félek, ez a mondat segít, hogy bátran merjek belevágni. És működik! Amióta mindennap csinálok valami számomra „kicsit szívet dobogtató” dolgot, lehet ez egy verseny, vagy megszólalni sok ember előtt, vagy akár egy matekdolgozat - azóta sosem unatkozom, és mindig történik velem valami!”

 

Olvassa el ezt is!

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető.