Kultúra, oktatásKoszta József gyűjteményes kiállítása a Tornyai János Múzeumban

2014. március 26., szerda
 
Koszta József gyűjteményes kiállítása a Tornyai János Múzeumban

Igazi képzőművészeti szenzációval készül Hódmezővásárhely városa: az alföldi festészet mágikus erejű, ám méltatlanul mellőzött alkotójának, Koszta József festőművésznek közel hat évtizede - sem együtt sem külön-külön - nem látott műveiből álló gyűjteményes kiállítás nyílik március utolsó vasárnapján a Tornyai János Múzeumban, tájékoztatta Elek András sajtóreferens a Vásárhelyi Híreket.

 

Képünkön a kiállítás előkészületei

 

20. századi festészetünk egyik legmarkánsabb képviselőjére, Koszta Józsefre (1861-1949) sajnálatosan kevés fény irányult az utóbbi évtizedekben. Kisebb kiállításoktól eltekintve utolsó gyűjteményes tárlatára a Nemzeti Szalonban került sor a halála előtti évben, 1948-ban. Koszta József, az alföldi festészet sajátos alkotója a szentesi tanyavilágban találta meg képeinek vezértémáit, főleg a paraszti életet, az alföldi tájakat dolgozta fel műveiben. Belső indulattól fűtött festményeit már kezdettől fogva jellegzetesen magyarnak tartották szerte a világban: színgazdag és mélyértelmű alkotásai frappánsan adják vissza a nép és az általa lakott táj kapcsolatát.

 Koszta József példamutató munkásságából minden eddiginél teljesebb keresztmetszetet nyújtó, több mint másfélszáz kiemelkedő kvalitású festményt, rajzot és számos dokumentumot felsorakoztató tárlatra úgy válogatták össze a kiállítás kurátorai, Szinyei Merse Anna és Fertőszögi Péter a köz- és magángyűjteményekben őrzött munkákat, hogy a főműveken kívül Koszta festészetének kevésbé ismert, korszerű vonulatát is megismerhesse a közönség.

 

A Tornyai János Múzeum, a KOGART, a Magyar Nemzeti Galéria és a szentesi Koszta József Múzeum közös kiállítása március 30-án, vasárnap délben nyílik meg a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

 

Olvassa el ezt is!

A szív és a hivatás a helyén van

A szív és a hivatás a helyén van

Március 25-én, idén huszonegyedik alkalommal megkezdődtek az Aranyossy Napok, a hét további részében sok érdekes programmal. Sok képpel!
Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

A Vásárhelyi Hírek állandó háziasszonya nemcsak csodás receptjeivel, hanem remek kondíciójával és egészséges életmódjával is elkápráztatja az olvasókat.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.