SportKosarakban gazdag meccs volt

2024. április 22., hétfő
 
Kosarakban gazdag meccs volt

Április 21-én este a Dunaharaszti otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport 5-8. helyéért zajló küzdelmeinek első meccsén.

 

 

 

 

 

 

Saša Vejinović csapata kosarakban gazdag meccsen győzött, és végül kilencpontos előnyt szerzett a jövő vasárnapi hazai visszavágóra.

 

A DMTK az alapszakasz utolsó pillanatában került a felsőházi rájátszásba, a negyeddöntőben viszont alulmaradt a Dávid Kornél Akadémiával szemben. A korábban játékosként Vásárhelyen is megfordult Ughy Albert együttesét kétszer is sikerült legyőznie a Kosársulinak a szezonban: novemberben 85-71-re idegenben, míg februárban 72-59-re hazai pályán, a Hódtóiban.

 

A csapat célja a Veszprém elleni vereségek után az 5. hely megszerzése, aminek eléréséért a kuparendszerű párharc továbbjutója a Nagykőrös-Győr párharc győztesével játszhat majd a következő körben. Az első állomás a mostani meccs volt, ami jó alapot jelentett a folytatáshoz.

 

Jobban kezdett és az első negyedet végigvezette a DMTK. Az első négy percben mind az öt kezdőjátékosuk feliratkozott a pontszerzők listájára, a többet is hibázó Kosársuliból viszont csak Rosic talált a gyűrűbe, így hamar jött Saša Vejinović időkérése (13-5, 5. perc). A negyed második felére sikerült rendezni a sorokat, Balogh zsákolása után Rosic és Borbáth is szórt egy-egy triplát, Balogh kosara után pedig már Ughy Albert hívta össze csapatát egy rövid taktikai szünetre (20-19, 8. perc). A negyed vége leginkább Boinitzer pontjairól szólt, így a hazaiak tartották az előnyüket (25-23).

 

A második negyed elején, a 12. percben Balogh közelije után átvette a vezetést a Kosársuli (27-28), ám nem sikerült huzamosabb ideig őrizni az előnyt. A negyed közepi pontesőből többnyire Imolaynak köszönhetően a Dunaharaszti jött ki jobban, Saša Vejinović időkérése után viszont ismét felzárkózott a csapat, és a hatpontos hátrányt gyorsan sikerült eltüntetni – a 18. percben ismét a vásárhelyieknél volt az előny (44-46). Amikor már úgy tűnt, hogy teljesen meccsnullról, egyenlőről mennek pihenni a csapatok a nagyszünetre, jött Rosic, akinek a félidőt lezáró triplája lélektani szempontból a legjobbkor jött a Kosársuli számára (48-51).

 

Ezt sikerült is kihasználni a fordulást követően. Orgona és Borbáth hármasa nyitotta a harmadik negyedet (50-57, 22. perc), majd Orgona közelijénél már tíz pont fölé nőtt a vásárhelyi vezetés (52-63, 23. perc). Innen igyekezett zárkózni a Dunaharaszti, ám mindig volt valaki a Kosársuli-játékosok közül, aki a legfontosabb pillanatokban továbblendítette a csapatot támadásban. A 25. perc végén Kelemen, bő két perccel később Rosic dobott triplát, és utóbbi megtette ezt a 29. perc elején is (72-81). A játékrész végén ismét közelebb lépett a DMTK, ám Knyur hármasa méltó módon zárta le ezt a tíz percet (76-86).

 

A tízpontos előnnyel jól gazdálkodott a Kosársuli, és helyenként látványos megoldásokkal sikerült tartani az előnyt. Balogh újabb zsákolása, majd Rosic triplája tizenhétre növelte a különbséget (79-96, 33. perc), és bár innen a hajrában feljebb tudott zárkózni a Kosársuli hibáit kihasználó Dunaharaszti, a vásárhelyi győzelem nem forgott kockán. A meccset Imolay hármasa zárta le, beállítva ezzel a 107-98-as Kosársuli-sikert jelentő végeredményt.

 

A Kosársuliból Rosic kis híján tripla-dupláig jutott, 30 ponttal, 18 lepattanóval és 9 assziszttal zárt, míg a DMTK legponterősebbje a 27-ig jutó Boinitzer volt.

 

NB I/B Zöld csoport, helyosztók az 5-8. helyért, 1. mérkőzés:

Dunaharaszti MTK-Vásárhelyi Kosársuli 98-107 (25-23, 23-28, 28-35, 22-21)

Dunaharaszti Sportcsarnok. Vezette: Rózsavölgyi, Hervay, Pécsi

 

Dunaharaszti: Simonics O. 19/3, Imolay 19/9, Boinitzer 27/6, Joó 12/3, Rozs 14
Cserék: Bocsárdi 2, Fekete 2, Simonics L. -, Szatmári –
Vezetőedző: Ughy Albert

Kosársuli: Rosic 30/21, Borbáth 9/9, Balogh 15, Bálint 22, Orgona 12/6
Cserék: Kelemen 8/6, Knyur 5/3, Bősz 3/3, Pinnyey 3
Vezetőedző: Saša Vejinović

 

Saša Vejinović: „Tudtuk, hogy egy nagyon kellemetlen zónavédekezéssel fog várni minket a Dunaharaszti, ennek ellenére eleinte akadtak problémáink támadásban. Később, ahogyan a külső dobásaink pontosabbá váltak, úgy jött meg a harci kedvünk, nagyon szép megoldásokat találtak a fiúk és egy egész jó kis mérkőzésen sikerült felülkerekednünk a hazai csapaton. Készülünk a második meccsre!”


A második mérkőzés rendhagyó módon jövő vasárnap, április 28-án, 18:30-tól lesz a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Stars Of Hope újabb országos sikere

A Stars Of Hope újabb országos sikere

Április 20-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Junior Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Majális 2024

Majális 2024

Kétnapos program a Népkertben. Városkártyával egy alkalommal ingyen sör/virsli a felnőtteknek, ingyen vattacukor és ugrálóvár a gyerekeknek.Részletes pr ogram.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Már megint... és még meddig?
Már megint... és még meddig? A kerékpárosok közül sokan még a jobbkéz szabállyal sincsenek tisztában, sőt a zebrán való áthaladás szabályával sem.
 
A Helyőrségi Zenekar a budapesti fesztiválon
A Helyőrségi Zenekar a budapesti fesztiválon

Új Szent István-napi hagyomány: katonazenekarok a budapesti Kossuth téren. Hat katonazenekar, összesen 230 zenész adott műsort.

 
Átadták a Boldog Gizella-díjakat
Átadták a Boldog Gizella-díjakat A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését 19-én este adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Ünnepség Hódmezővásárhelyen
Ünnepség Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.
 
Átadták a belvárosi parkot
Átadták a belvárosi parkot Az évekkel ezelőtt a lakosság nagy része által elutasított városi könyvtár épületkomplexum tervezett helyén vissza nem térítendő támogatásból park létesült.
 
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára Az augusztus 20-i koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a Szeged-Csanádi Egyházmegye honlapján (http://szeged-csanad.hu/maga-zoltan/) lehet.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...