Kultúra, oktatásKortárs vásárhelyi művészek kiállítása nyílt Hollandiában

2011. szeptember 5., hétfő
 

Szeptember 3-án négy órakor a Galerie de Meerse-ben Theo Weterings Haarlemmermeer és Dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere nyitotta meg, négy kortárs hódmezővásárhelyi képzőművész 100 alkotásának kiállítását.

 

 

Fotók: Vásárhelyi Hírek

 

 

 

A kiállítás a kortárs magyar művészet keresztmetszete. Nagy Attila klasszikus motívumokra épülő szobrai, Nagy Nándor keramikusművész festményei mellett, kerámiái és szobrai a Venus-ábrázolás körüli kirándulása, Szabó Klára Petra akvarelljei, az utca emberének modern, érzékeny és realisztikus ábrázolása és Tamás Komlovsky-Szvet Tamás magasan kvalifikált finom háromdimenziós munkái az új ’Anyag nélkül’ sorozatának 6 alkotása reprezentálja a kortárs képzőművészet új, és deklaráltan saját útját.  

Mint azt Nagy Imre a Tornyai János Múzeum igazgatója elmondta, a hollandok meghívása közvetlenül két vásárhelyi művésznek szólt. Nagy Attila és Nagy Nándor mellett egy magyarországi galérián keresztül még két másik alkotó, Komlovszky-Szvet Tamás és Szabó Klára Petra is meghívást kapott. Ők valamennyien az új művészgeneráció tagjai, akik a kortárs képzőművészet új útjait járják.

Haarlemmemeer város Hoofddorp negyedében található modern üvegpalotájában több mint 100 alkotást állítottak ki. Nagy Attila és Nagy Nándor 20-20 szobrát, kerámia alkotását,  festményeit,  Komlovszky-Szvet Tamás ’Anyag nélkül’ sorozatának 6 alkotását és   Szabó Klára Petra Art&Style sorozatából 70 kisméretű akvarelljét. A kiállítás október 10-ig lesz nyitva.

 
 
Tudósítónktól
 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.