Kék hírekKörözött autót és személyt fogott a Zsaru-Car

2011. március 16., szerda
 
Körözött autót és személyt fogott a Zsaru-Car

Eredményes hosszú hétvégét zártak a hódmezővásárhelyi rendőrök a helyi önkormányzat támogatásával vásárolt Zsaru-Car rendszám felismerő rendszerrel. Hódmezővásárhelyen már az első nap kiszúrt a program egy körözött autót, aminek ráadásul a sofőrjét is két bíróság kereste.

 

 

 


A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei a Jókai utcán ellenőrizték a járműveket a Zsaru-Car rendszám felismerő rendszerrel. Amikor egy Suzuki elhaladt mellettük, a központi nyilvántartással online kapcsolatban álló szoftver jelzett, hogy a járművet körözik. Az egyenruhások intézkedés alá vonták az autót és az abban ülő személyeket. Kiderült, hogy a gépkocsi körözését a Kecskeméti Rendőrkapitányság hitelsértés miatt rendelte el. A járőrök ekkor mindhárom személyt előállították a kapitányságra, ahol ellenőrizték a két utas által bemondott személyi adatokat is, hiszen egyiküknél sem volt személyi igazolvány vagy más fényképes okirat. Ennek során fény derült arra is, hogy az egyik utas más személyi adatait diktálta be a rendőröknek, valódi adatai alapján viszont két bíróság, a szegedi és a kiskunhalasi is elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A rendőrség a férfit bíró elé állította.

A hosszú hétvégén végzett ellenőrzések során a Zsaru-Car rendszer összesen 14 forgalomból kivont járművet szúrt ki, míg további négy esetben lejárt műszaki engedéllyel közlekedő autó esetében jelzett találatot.

A Zsaru-Car rendszám felismerő rendszert Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának anyagi támogatásával szerezte be a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság. A készülék kamerája egy laptophoz csatlakozik, ami folyamatos online kapcsolatban áll a központi nyilvántartással, és azonnal jelez, ha a kamera előtt elhaladó jármű nem rendelkezik érvényes forgalmi engedéllyel, kivonták a forgalomból, vagy körözik a kocsit, illetve annak tulajdonosát. Ezáltal a rendőrök a szúrópróba ellenőrzések helyett a valóban jogsértően közlekedő járműveket állítják meg. További előnye, hogy egyetlen nap alatt akár több ezer járművet is ellenőrizhetnek anélkül, hogy emiatt bárkit feleslegesen meg kellene állítaniuk.

 
 
Forrás: Dr. Szenti Szabolcs r. főhadnagy sajtószóvivő
 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.