Kék hírekKórházi betegeket fosztogatott

2016. július 26., kedd
 
Kórházi betegeket fosztogatott

Előfordult, hogy a betegsége miatt öntudatlan és így védekezésre képtelen állapotban fekvő betegek fülbevalóit vette ki sértettek füléből vagy húzta le ujjaikról az aranygyűrűt. 

 

 

Képünk illusztráció

 

 

 

Információink szerint vásárhelyi károsultja is van annak a lopási ügynek, amely a szentesi kórházban történt. Az idős vásárhelyi nő szerint, az egyik vizsgálat után a kórterembe visszatérve, a pénztárcájából több ezer forint hiányzott, de ma sem tudja pontosan mikor történhetett.

Nem ő az egyetlen károsult, mert mint a Szentesi Járási Ügyészség vádiratából kiderül, két év alatt mintegy húsz idős beteget fosztott ki egy ápoló a Dr. Bugyi István Kórházban

 

A Szentesi Járási Ügyészség kifosztással, lopással, illetve foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit.

A vádirat szerint a vádlott két éve dolgozott a szentesi kórházban ápolóként és a felmerült adósságait, valamint anyagi problémáit úgy kívánta rendezni, hogy a kórházban ápolt időskorú sértettek sérelmére követett el vagyon elleni bűncselekményeket. A vádirat szerint vádlott ebből a célból 2014. márciusa és 2016. februárja közötti időszakban mintegy húsz idős beteget károsított meg.

 

A vádlott jellemzően kihasználta azt, hogy a betegek átmenetileg elhagyták a kórtermet és értéktárgyaikat őrizetlenül hagyták, ezen túlmenően előfordult, hogy a betegsége miatt öntudatlan és így védekezésre képtelen állapotban fekvő betegek fülbevalóit vette ki sértettek füléből vagy húzta le ujjaikról az aranygyűrűt, illetőleg a hasonló állapotban lévő betegek kézitáskájából tulajdonította el készpénzüket. A sértetteknek okozott kár 2.000,- és 70.000, - Ft között mozgott.

 

A vádirat szerint a vádlott fentieken túlmenően, az egyik álmatlanságra panaszkodó sértettnek orvosi utasítás nélkül olyan gyógyszert adott, amely nem volt az ápolt vonatkozásában rendszeresített gyógyszerek között és hatóanyag tartama is másra szolgált. A vádlott az engedély nélküli gyógyszeradagolást nem tüntette fel sértett lázlapján. A vádlott által beadott gyógyszer hatására a sértett vérnyomása jelentősen lecsökkent, ami további gyógykezelést igényelt nála. Vádlott ezen magatartásával a foglalkozása szabályainak megszegésével a sértettnek 8 napon belül gyógyuló gyógyszermérgezést okozott. Fentieken túlmenően a vádlott a kórházi munkaviszonya alatt mintegy 170.000,- Ft értékben tulajdonított el egészségügyi eszközöket a kórházból.

 

A Szentesi Járási Ügyészség a vádlottat a sértettek száma és az okozott kár nagysága szerint minősülő kifosztás bűntettével, valamint lopás bűncselekményével, illetőleg foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. A vádemeléskor előzetes letartóztatásban lévő vádlott bűnösségének kérdésében a Szentesi Járásbíróság fog dönteni. 

 
 
VH-Szentesi Ügyészség
 

Olvassa el ezt is!

Közmunkásból katona?

Közmunkásból katona?

A vásárhelyi közmunkások is megkapták, vagy a napokban meg fogják kapni a Magyar Honvédség  „behívóját”. Ajánlott a megjelenés!

Megint előjött a régi trükk

Megint előjött a régi trükk

Az elmúlt időszakban elszaporodtak a telefonon keresztül elkövetett csalások. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát