Kultúra, oktatásKónya Krisztina sikere Avignon-ban

2015. június 6., szombat
 
Kónya Krisztina sikere Avignon-ban

Az eddigi avignoni Armel Operafesztivál legsikeresebb bemutatója volt a mostani, mondta a fesztivál igazgatója azután, hogy június 3-án a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata Marco Tutino A gyertyák csonkig égnek című egyfelvonásos operáját bemutatta.

 

 

 

 

A franciák egyébként az opera alapjául szolgáló Márai Sándor-regényt Les Braises címmel ismerik. Ezzel, vagyis ’A parázs’ címmel, tűzték műsorra Avignonban. A darabban a vásárhelyi Kónya Krisztina is szerepel.

„Szinte teljesen telt ház volt szerdán, pedig kortárs operáról van szó. Láthatóan nagy sikere volt”- mondta Kónya Krisztina a Vásárhelyi Híreknek.

Mint ismeretes, Szegedről Budapestre költözött az európai hírnévre szert tett Armel-operafesztivál. A francia fesztiválváros – Avignon - színesíteni kívánta programkínálatát, így a világhírűvé vált színházi fesztiválja mellé egy kortárs operafesztivál produkcióit is befogadott. Magyarországról a szegedi Armel Operafesztivált érte ez a megtiszteltetés.

 

Az együttműködés értelmében az Operafesztivál legjobb produkciói nem csupán az eredeti magyar helyszínen, hanem 2012-től Avignonban is megtekinthetők. Avignon városa és operaháza így az Armel Operafesztivál második otthonává vált.

Kónya Krisztina –kérdésünkre elmondta Franciaországból hazatérve, hétfőn már tanít a Péczely Attila Zeneiskolában, illetve 4 magánének tanszakos növendékével készülnek a tanév végére. A terveiről kérdezve, elmondta, a nyár folyamán Csongrád megye több városában lesz fellépése, ezenkívül készül a következő évadra, Donizetti Szerelmi bájitaljában Adina, továbbá Verdi Trubadúrjában Leonora szerepére.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hulladékos játék minden mennyiségben

Hulladékos játék minden mennyiségben

Június 5-én Hódmezővásárhely sétálóutcáját ellepték a kartondobozok, készült egy kukalabirintus az óvodásoknak, voltak hulladékszörnyek is. Képekkel!

 

Patrónus Díjat kaptak a vásárhelyi szaktanárok

Patrónus Díjat kaptak a vásárhelyi szaktanárok

Június 5-én a 3 vásárhelyi szakképző iskola diákjainak sikereiben, országos, vagy nemzetközi eredményeik elérésében közreműködőtt szaktanároké, pedagógusoké volt a főszerep. A díjazottak névsorával!
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.