Kultúra, oktatásKonfuciusz versekben

2017. február 20., hétfő
 
Konfuciusz versekben

A szegedi Konfuciusz Intézet Kenéz Heka Etelka költőt saját kiadású kínai témájú verseiből,írásaiból összeállított kötetéért díszoklevéllel jutalmazta.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

A szegedi Konfuciusz Intézet 2012 őszén nyitotta meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködésével, a Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) támogatása mellett. Az Intézetben az érdeklődők szakképzett kínai tanároktól tanulhatják meg a kínai nyelvet. Az Intézet nemcsak a nyelvet tanulókat karolja fel, hanem a magyar-kínai kapcsolatok ápolásában is kiveszi a részét. Többek között figyelemmel kíséri a magyar irodalmi élet kínai vonatkozású verse- és prózai művei.

 

Kenéz Ernő vásárhelyi származású operaénekes szülővárosában letelepedett özvegye, Kenéz Heka Etelka költő saját kiadású versesköteteinek egyikét teljes egészében kínai témájú verseiből, írásaiból állította össze. A 2008-ban kiadott Kína varázsa című könyvet Kína magyarországi nagykövetsége köszönő levélben méltatta.

Most ismét téma volt a - konfuciusi filozófiát megjelenítő - verseskötet, ugyanis ennek kapcsán a szegedi Konfuciusz Intézet a kínai-magyar kulturális kapcsolatok érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként Kenéz Heka Etelkát díszoklevélben részesítette.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Unokáinknak már ismeretlen lesz a tücskök ciripelése?

Unokáinknak már ismeretlen lesz a tücskök ciripelése?

Talán nem a legfontosabb hír, de életünkhöz a valóságban, vagy csak mesékben, versekben, dalokban szereplő apró állatka megmaradása most a tét.
Ötéves a vásárhelyi Sürgősségi

Ötéves a vásárhelyi Sürgősségi

A régi mosodaépületének átalakításával, Európai uniós támogatással épült meg a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.