
„Nagyot álmodtunk és szeretnénk, ha tényleg meg is valósulna. Bízom a város eddig is példamutató összefogásában” mondta dr. Havasi Katalin csütörtök délben a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban tartott sajtótájékoztatón.
Fotó: VH
A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő bejelentette, hogy a jobboldali képviselőcsoport a művelődési központ zongoravásárlásához egy havi tiszteletdíjával kíván hozzájárulni. „Mi ezt szeretnénk a város jelképes fenyőfája alá tenni” mondta Havasi Katalin, aki hozzátette, reméli, hogy egy igen korszerű hangtechnikával felszerelt, gyönyörűen megújult művelődési központ számára, egy minden igényt kielégítő hangversenyzongora megvásárlásához a város lakossága is hozzájárul.
Eddig 2 és félmillió forintot ajánlott fel 90, többségében magánszemély, számolt be a sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán önkormányzati képviselő. Azt is elmondta, a Fidesz-csoport, vagyis a 10 képviselő által felajánlott egyhavi tiszteletdíj körülbelül nettó 600 ezer forint.
Az elképzelések szerint a Steinway Grand piano ára 36-40 millió forintba kerülne.