KözéletKoncert a Mártélyi Általános Iskola javára

2011. szeptember 15., csütörtök
 
Koncert a Mártélyi Általános Iskola javára

Szeptember 16-án a mártélyi Katolikus templomban jótékonysági koncertet ad a Fandante Kamarakórus, valamint Mórocz Gábor, zongorán közreműködik Búza András. Az este 7 órakor kezdődő koncert egy sorozat nyitánya, amely az iskola vezetésének szándéka szerint, segíteni lesz hívatott az iskola zökkenőmentes működésében.   

 

(Fotó: VH)

 

Molnár Irén, az iskola igazgatója (képünkön) elmondta, a takarékoskodás mellett nem csak ezzel az egyetlen rendezvénysorozattal, hanem további néhány akcióval szeretnének az iskola helyzetén javítani. Hamarosan internetes aukciót szerveznek művészek által felajánlott alkotásokból, illetve művészi értékkel bíró tárgyakból, amelyeket folyamatosan szívesen látnak, hiszen az igazgatónő szerint, egy virtuális internetes aukciós házat működtetnek majd.

A Mártélyi Általános Iskola önkormányzati fenntartásba kerülésével tízmillió forinttól estek le, vagyis az idei tanév 65 milliós fenntartási költségéhez, már 18 helyett, 28 milliót kell hozzá tenni.

Molnár Irén szerint szükség van ezekre a kezdeményezésekre, mint például arra, hogy muzsikusok, művészek, művészeti csoportok adnak majd minden hónapban koncertet, amelynek bevételét az iskola javára fordítják. A ’Kultúrával a Mártélyi Gyerekek Jövőjéért’ elnevezésű programsorozat nyitányaként szeptember 16-án este 7 órakor a mártélyi Katolikus templomban a Fandante Kamarakórus ad koncertet. Melegh Tamás a kórus vezetője elmondta, szívesen eleget tesznek az iskola felkérésének, hiszen jól tudják, ma milyen anyagi helyzetben vannak az oktatási intézmények.

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.