Kultúra, oktatásKíváncsian a világra

2012. október 6., szombat
 

A HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda alsó tagozata élményekben gazdag héten van túl. Egy olyan iskola hét volt október elsejétől ötödikéig, amikor a művészetek világával ismerkedhettek a diákok.

 

 

 

 

 


Miklós Szilvia és Gärtner Erika beszámolója szerint, minden napot más-más művészeti ágnak szentelték: vásárhelyi művészek, előadók segítségével az építészet, a festészet, a szobrászat, a zeneművészet, a táncművészet  világába kóstoltatták bele a 6-10 éves alsós korosztályt.

Érdeklődésüknek, képességeiknek megfelelően igen változatos programokkal, sok játékkal, mozgással, városnézéssel, zenével, tánccal és természetesen az egyes művészeti ágak kipróbálásával teltek napjaik.

Voltak a Mártélyi Holtágban, ahol egy sétával egybekötve lefestették a kezdődő ősz színeit. Érdekes feladat volt, hogy előbb megnézték, majd festett papírdobozokból megépítették a megújult belvárost. Természetesen a gyurmázás sem maradhatott el, illetve szobrászkodtak PET palackokkal.

A hangszerek világával is megismerkedtek: a gyerekeket körülvevő tárgyakból, anyagokból, csengő-bongó hangszereket készítettek. Természetesen a valódi hangszerek sem maradtak ki, a Zene Világnapja alkalmából kis koncert keretében a zenei tehetségek is bemutatkoztak.

 

„Sok kis dolgos kezet, munkában elmélyült tekinteteket, vidám mosolyokat, víg kedvet, s a hét utolsó napjára elkészült kiállításon szebbnél szebb és színesebb munkákat láthattunk,” írta beszámolójában Miklós Szilvia és Gärtner Erika.

 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.