KözéletKitüntetést kapott egy életmentő hódmezővásárhelyi férfi

2012. október 31., szerda
 
Kitüntetést kapott egy életmentő hódmezővásárhelyi férfi

Pintér Sándor belügyminiszter a napokban egy ünnepségen bátorsági érdemjeleket adományozott, soron kívül ezredessé léptetett elő rendőr, tűzoltó és büntetés-végrehajtási alezredeseket, rendőrségi főtanácsosi és tanácsosi címeket adományozott, valamint emléktárgyakat adott át.

 

 

 

 

A kitüntetettek között egy hódmezővásárhelyi lakos is volt.

A belügyminiszter Bátorságért érdemjelet adományozott, egyben jutalomban részesítette Szabó György hódmezővásárhelyi lakost, aki 2010. december 3-án egy autóbusz és egy személygépkocsi ütközésénél az ütközéstől kigyulladt autóbusz sérültjeinek mentésénél tanúsított kiemelkedő helytállást.

Mint emlékezetes 2010. december 3-án a 47-es úton Hódmezővásárhely irányából egy nagysebességgel haladó Opel az algyői híd előtt alig 100 méterre a vizes úton megcsúszott, majd a szalagkorlátnak ütközött, ahonnan a szemközti sávban éppen akkor érkező, de már állóra fékező menetrendszerinti Tisza Volán busszal frontálisan  ütközött. Az ütközés erejére jellemző, hogy az  álló busz elejét a szalagkorlát tartotta meg attól, hogy a lecsússzon a Tisza árterébe. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott Opel az ütközés pillanatában kigyulladt, Az égő roncsról a tűz átterjedt a busz elejére. Kisebb pánik tört ki és mindenki igyekezett elhagyni a járművet. A kimenekülés a szalagkorlát miatt nehézkes volt, ezért kívülről poroltó készülékkel betörték a busz jobboldali hátsó ablakát, hogy azon keresztül is elhagyhassák az utasok. A személygépkocsi vezetője és a busz két utasa életét vesztette, további 1 életveszélyes, 3 súlyos és 10 könnyű sérült van.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.