KözéletKitüntetéseket adtak át az állománygyűlésen

2011. augusztus 23., kedd
 

Az 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében is ünnepeltek és elismeréseket adtak át augusztus 19-én, az államalapítás ünnepének alkalmából rendezett állománygyűlésen.

 

 

 

I. István 1083-as szentté avatásának napjára emlékezve Sebők Szilvia beszédében kiemelte: „A történelem során Szent István alakja és augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett ünneplést jelentett. Az istváni-örökséghez való viszonyulás később leginkább a hatalom megerősítését szolgálta, így válhatott államalapítónk az elkövetkezendő korok királyainak példaképévé. Minden évben e napon megidézzük István nagy tettét: a magyar királyság megalapítását, amellyel az utódainak biztos helyet szerzett Európában. A Magyar Honvédség számára is kiemelkedő jelentőségű ünnep, hiszen hagyományosan ezen a napon avatják az új tiszteket.”

Kovács József ezredes, dandárparancsnok-helyettes az elismerések átadása után felhívta az állomány figyelmét a városi rendezvényekre, s az azokon résztvevőknek jó ünneplést kívánt.

Augusztus 20-án megtelt a hódmezővásárhelyi Szent István tér is, ahol az állampolgári esküt tett közel négyszáz fő határon túli magyar mellett a laktanya katonái is részt vettek. A beszédeket és a kenyérszentelést követően - a helyőrségi zenekar kíséretében – elhangzott a Szózat. Az ünnepséget a felsorakozott század díszmenete zárta.

 

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter Babérkoszorúval Ékesített Szolgálati Érdemjelet adományozta Szabó Sándor alezredesnek. Szolgálati érdemjel arany fokozatát Huszár Ferenc alezredesnek, bronz fokozatát Deme László őrnagynak, Kovács Attila őrnagynak. III. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet adományozta Puskás Györgynek.

 

Tiszti Szolgálati Jel II. fokozatát adományozta 20 év után Juhász Gyula, Dienes Ádám őrnagynak, Szalai Zsolt, Hazadi János századosnak, a Tiszti Szolgálati Jel III. fokozatát adományozta 10 év után Frankó Szilveszter őrnagynak, dr. Jónás Attila, Kovács István, Szávai Károly, Hodoniczki Mátyás, Tarjáni Attila századosnak.

 

A Tiszthelyettesi Szolgálati Jel II. fokozatát adományozta 20 év után Fekete László zászlósnak, Őszi Zoltán, Lakatos Imre, Szeri Zoltán főtörzsőrmesternek. Tiszthelyettesi Szolgálati Jel III. fokozatát adományozta 10 év után Pető Zoltán, Nagyné Vermes Anita, Hegyes György, Bacsó András, Erdős Imre, Kovács Ildikó, Líbor Roland Márton főtörzsőrmesternek, Bubik Sándor István, Vakulya János, Csongrádi Hilda, Mészáros Beáta, Gábor Attila, Kőrösi Attila János, Osztroluczki László, Sebők Katalin, Szalai Nikolett törzsőrmesternek, Kozák Ferenc, Tóth Csaba, Tóth Lajos őrmesternek.

 

A Legénységi Szolgálat Jel I. fokozatát 15 év után Török István Róbert, Lép János, Király Krisztián, Juhos Imre, Fábián Gábor, Kucsora Tamás Csaba szakaszvezető, II. fokozatát 10 év után Jakó judit, Bálintné Csáki Éva, Latyák János, Ács Tibor, Farkas Anita, Demus Attila, Bokor Mihály József, Tarr Sándor, Molnár Mónika, Baksics Krisztián, Rácz Sándor, Buruzs Zoltán, Burai Károly, Balázs János, Andor Norbert, Zsótér István, Madarász László, Gránicz Gábor, Sinka Zsolt, Majoros Mihály, Bojcán Patrik, Maczelka László, Orosz Attila, Scmidt György szakaszvezető kapta. A Legénységi Szolgálati Jel III. fokozatát 5 év után Kassai Gábor, Bolla Gábor, Uhrin József, Uhrin Gábor, Vincze János Krisztián, Gábor Zoltán, Hajdu Gábor, Kóti Lajos, Gilinger István, Bíró Géza Gyula és Fülöp Géza szakaszvezető kapta.

 
 
Forrás: MH-VH
 

Olvassa el ezt is!

A negyedik negyedre elfogyott az erő

A negyedik negyedre elfogyott az erő

Saša Vejinović csapatának lehetősége volt, hogy megtartsa az esélyét a felsőházi rájátszásra, ám sok hibával játszott, és végül 20 pontos vereséget szenvedett.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.