Kultúra, oktatásKiszorulhatnak a kisebb egyházak az iskolai hitoktatásból

2013. március 10., vasárnap
 
Kiszorulhatnak a kisebb egyházak az iskolai hitoktatásból

Gondot okozhat a hittanórák megszervezése a kisebb egyházaknak, a foglalkozások finanszírozását ugyanis csak akkor biztosítja az állam, ha egy osztályból legalább hét diák jelentkezik rá.

 

 

 


A köznevelési törvény idén szeptembertől 1. és 5. évfolyamon, később felmenő rendszerben „egy olyan kötelező órát vezet be, amelynek tartalma főszabály szerint erkölcstan, de választható helyette hittan is”. A szülő dönt, de korántsem biztos, hogy talál a saját felekezetének megfelelő hittanórát, ugyanis egyik egyházat sem lehet arra kényszeríteni, hogy megszervezze a foglalkozásokat. Ez persze fordítva is áll: bármelyik egyház bejelentheti hittanóra igényét.  Az egyházi törvény, napokban Alkotmányellenesnek nyilvánítása pedig azt jelenti, hogy az új törvény miatt jogállásukat elveszítő - egyházzá nyilvánításukat kérelmező, de elutasított - mintegy hatvan egyház visszakapja korábbi státusát.  

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott információk szerint idén 4965 negyedik osztály indult – tehát várhatóan ennyi is lép át szeptemberben az V. évfolyamra –, az elsős osztályok száma pedig 5130 – azaz ekörül várható az idén induló elsős osztályok száma is.

Vásárhelyen körülbelül 300 kisdiák kezdi az iskolát. Tehát idén ősszel közel 10 ezer osztályban kell megszervezni az oktatást, találni elég hittan- és etika tanárt.

Az állam akkor biztosítja a szükséges finanszírozást, ha egy osztályból legalább hét gyerek jelentkezik az adott felekezet hittanóráira.

Donáth László evangélikus lelkész szerint  "képtelenség, hogy csak akkor tud valaki az iskolában saját hite szerint papot választani, ha egy osztályból legalább heten kérik ezt". A lelkész egy hétvégi konferencián azt mondta: erre többnyire csak a katolikusoknak van esélyük, a kisebbségeknek nincs, írja az eduline.

A katolikus és az evangélikus egyház már jelezte, hogy minden iskolában meg akarja szervezni a hittanoktatást, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója, Kákay István szerint ugyanakkor nem kaptak elég időt a felkészülésre, nincs elég képzett hitoktató. A portál szerint ez a probléma a kisebb egyházaknál általánosnak mondható.

Kákay elmondta: a hit- és erkölcstanórák ügyével kapcsolatos egyeztetés már két éve megkezdődött, és igen konstruktív, nyitott és baráti légkörben zajlott. Egy, prominens egyházi személyek körében végzett vizsgálat szerint azonban a megkérdezettek 70 százaléka elve nem tartotta szerencsésnek, hogy választania kell a családoknak a hittan és erkölcstan között.

Az „egyházi elit” 65 százaléka úgy véli, a hittannak a legmegfelelőbb helye a gyülekezetben lenne, és csak 50 százalékuk mondta, hogy – kötelező vagy választható módon - az iskolában.

A vizsgálatot végző Kamarás István vallásszociológus szerint átlagosan a diákok 15-20 százaléka választja majd a hittant. Az elsős diákok szüleinek beiratkozáskor kell nyilatkozniuk, hogy az erkölcstant vagy hittant választanak-e, a jövőre az ötödik osztályba lépők igényeit pedig május 20-ig kell összegyűjtenie az iskoláknak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Lelkesen és lazán – Kalmár Bál 2013

Lelkesen és lazán – Kalmár Bál 2013

Március 9-én este a HISZK Kalmár Zsigmond tagintézmény Fekete Sasban tartott bálján – a tavalyihoz képest éppen száz diákkal kevesebb - 172 végzős vonult fel. Képekkel!
Nem lehet a vásárhelyi cégé a facebook.hu

Nem lehet a vásárhelyi cégé a facebook.hu

A domain ugyanannak a hódmezővásárhelyi kft.-nek volt bejegyezve, amely 600 millió bannerért jutott a Vöröskereszt utcai iskolaépületekhez.
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.