SportKiss Pál ismét hallat magáról

2016. június 30., csütörtök
 
Kiss Pál ismét hallat magáról

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Cseresnyés Kollégiumának Kiss Pál nemcsak testnevelő tanára, hanem sikeres senior sportolója is.

 

 

 

 


A legutóbbi eredményei alapján a HÓDIÁK SE sportolója is bekerült a magyar válogatottba amely részt vesz a július 9-én Csehországban kezdődő versenyen, amelyen hat ország legjobb senior atlétái mérik össze erejüket.

Ennek előzményeként két hete a Szlovák OB-n 1. helyezett lett gerelyhajításban, majd június 25-én Magyar Senior Országos Bajnokságon 49,81 méteres dobásával szintén 1. lett gerelyhajításban.

Egy héttel a csehországi bajnokság előtt ezen a hétvégén Zágrábban a Horvát OB-n is részt vesz.

 

Kiss Pál az aktív sportolás mellett nevelőtanárként összetartja és szervezi a sporteseményeket a kollégiumban, illetve a diákokat is felkészíti országos versenyekre. A Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk arról, hogy május végén az Arany János Programok Kollégiumi Olimpiáján a vásárhelyi kollégium csapatából többen is feljutottak a dobogó mindhárom fokára.

 

Mint azt Kiss Pál a Vásárhelyi Híreknek elmondta, hosszú évek óta atletizál, a legkedvesebb és a számára legsikeresebb a gerelyhajítás. Ebben a számban több nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést, az egyik legrangosabb eredményének a tavaly márciusban Budapesten rendezett Szenior Atlétikai Világbajnokságon elért hatodik helyezését tartja.

Sokáig a szentesi Maximus KSE tagja volt, de amióta szenior atlétákat is befogad a Hódiák SE, vásárhelyiként természetesen átigazolt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Halálos baleset Vásárhely közelében

Halálos baleset Vásárhely közelében

Két személyautó ütközött össze a 45-ös főúton Hódmezővásárhely és Szentes között, az Ördöngősi Halastavak tőszomszédságában. Sok képekkel, videóval!
Egy hét múlva start!

Egy hét múlva start!

Teljesen felkészült a vásárhelyi uszoda az Európa-bajnokságra. A kontinensviadal idején változnak az uszodai belépőjegyek, autóval új helyen lehet parkolni.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.