SportKispályás Focikupa diákbajnokság Vásárhelyen

2012. március 21., szerda
 

Székkutas Ifi, Mesterképző, Metal FC., Hunkapunkki FC., Helyivagányok, BGRG Pirites, BGRG Pirites, Kannavárok, Corvin. Ezekből az elnevezésekből csak egy-kettőnél lehet sejteni, honnan is verbuválódtak a csapatok tagjai.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Valójában ezekkel az elnevezésekkel Hódmezővásárhely valamennyi középiskolájából, egy-egy, összesen kilenc csapat nevezett a március 21-én rendezett egyfordulós Kispályás Focikupa bajnokságba. A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar Hallgatói Önkormányzata által szervezett bajnokság ma reggel nyolckor kezdődött a Hódtói Sport- és Szabadidő Központ műfüves pályáin. Varró Eszter a HÖK egyik szervezője szerint, azt szeretnék, ha hagyományt teremtene a bajnokság és mostantól évente jönnének össze.

Ahogy mondani szokták a város középiskolái részéről a „fogadókészségből nem volt hiány” mint ahogy vállalkozó kedvű focistákból sem. Itt-ott egy-egy ismert ifi sportoló arc is ismerősnek tűnt. És ha már arcról szóltunk, meg kell említeni, hogy a csapatok biztatására, igen szép számú, meglepően sok lánydrukker gyűlt össze. Köztük például Mózer Réka, aki ma már sikeres modell és aki tavaly a Vásárhelyi Hírekben a Hét Arca volt.

 

A középiskolák, a Mezőgazdasági Kar csapatai mellett, a magukat „bejáróknak” nevező Székkutas is képviseltette magát a bajnokságban, amely a délutáni órákban ért véget.

 

Végeredmények:

 

I.  BGRG Pirites

 

II. Vadkanok

 

II. Székkutas Ifi

 

Különdíjas: Kovács Richárd (Székkutas Ifi)

 

Legjobb Kapus Díj: Tokai Dávid (Vadkanok)

 

Gólkirály 11 góllal: Tölgyesi Máté (Kannavárok)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.