Kék hírekKishomokon is betörtek

2012. augusztus 24., péntek
 

Az egyik elkövető Kishomokon is járt, de az ingatlanok tulajdonosai a két betörésről a vásárhelyi rendőrök értesítése során szereztek tudomást .

 

 

 

Képünkön az egyik helyszíni szemle (Fotó: CSMRFK)

 

 

 

Közel félszáz Szegeden, Algyőn és Hódmezővásárhely-Kishomokon elkövetett betörést derített fel a Szegedi Rendőrkapitányság az elmúlt héten. A mintegy 20 millió forintos kárt okozó bűncselekménysorozatról dr. Zélity László r. ezredes, kapitányságvezető számolt be sajtótájékoztatón.

 

A nyári időszakban megnőtt Szegeden a betöréses lopások száma, ezért a Szegedi Rendőrkapitányság valamennyi jogszabályban biztosított lehetőséget igénybe vett a mielőbbi felderítés érdekében. Ennek eredményeként az elmúlt héten két fiatal férfit fogtak el a nyomozók, akik egymástól függetlenül közel félszáz betörést követtek el a városban, illetve Algyőn és Hódmezővásárhely-Kishomokon.

A gyanúsítottak valamennyi ismert módszert alkalmazták a betörések során: a tetőbontástól kezdve a szúnyogháló kivágáson át a zártörésig.

 

A Szegedi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.