SportKisgyerekek nagy futása

2015. október 27., kedd
 
Kisgyerekek nagy futása

Az előző napok esőzései miatt kissé felázott pályán, de gyönyörű időben sikerült megrendezni Pósteleken a Régió Mezei Futóversenyének őszi állomását, amely egyben a szabadtéri versenyek utolsó eseménye is volt.

 

 

 

 


Száz gyerek vett részt a versenyen, ahol szép teljesítmények és kiemelkedő győzelmek születtek. Jelen voltak Kecskemét, Békés, Gyomaendrőd, Hódmezővásárhely, Gyula, Kiskunfélegyháza, Kevermes és Szentes legjobbjai is.

A Parkerdőben három korosztályban versenyeztek a gyerekek, még a legkisebbeknek, az  U9-eseknek is lehetőségük volt, hogy egyéni verseny formájában elindulhassanak 1000 méteren.

A nagyobbaknál egyéniben és csapatban is hirdettünk eredményt. U11-ben 1500 m várt a versenyzőkre. Ebben a számban Kovács Helga (HÓDIÁK) ért elsőként a célba, csapatban a Békéscsabai AC győzött a HÓDIÁK SE. és a KARC előtt.

U13-ban a csapatok versenyét a HÓDIÁK nyerte a Békéscsabai AC és a Vegyes csapat előtt.

 

Olvassa el ezt is!

A győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben

A győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben

A HLKC október 24-én a Túrkevei VSE csapatát fogadta. A tabellán utolsó helyezett elleni mérkőzésen csak a győzelem lehetett elfogadható eredmény.
Késik az alsós kisdiákok költözése

Késik az alsós kisdiákok költözése

Nem sikerült tartani az egykori Corvin épületének felújítási határidejét, így a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola kisdiákjai még nem tudnak beköltözni.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.