SportKirály pálya a Hódtói Sportcentrumban

2012. szeptember 20., csütörtök
 
Király pálya a Hódtói Sportcentrumban

„Szenzációsan tapad a cipő”, mondta az egyik kosárlabdázó fiú, arra a kérdésre, milyen az új pálya. Társa valamivel szűkszavúbb volt, de tudjuk hogy a „király” kimondása felér egy dicsérő bővített mondattal.   

 

 

Fotók: VH

 

 

Speciális gumi- és műanyag borítást kapott a Hódtói Sportcentrum kosárlabda pályája, melyet már birtokba is vettek a sportolók.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Dél-Alföldi Operatív Program, civil szervezetek részére kiírt pályázatán a Hódmezővásárhelyi Kosársuli pályázott és 31,5 millió forint támogatásban részesült, melyhez  5% önrészt, 1 millió 600 ezer forint kellett hozzátenni, amit az önkormányzat vállalt.

 

Ebből az összegből a pálya kivilágítását is megoldják, de lesz elektromos eredményjelző tábla és négy új palánk is. A régi betonbitumenes pályára gumi örleményt terítettek majd a rámelegített felületre egy 2-3 centiméter vastagságú piros műanyag borítás került. Megtudtuk, amint a tartóoszlopok megérkeznek, elkezdik a kábelezést és a világítótestek felszerelését.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.