SportKipróbálták magukat

2012. május 8., kedd
 
Kipróbálták magukat

Május 6-án harmadik alkalommal rendezték Százhalombattán, több mint félezer triatlonos részvételével az NSI Aquatlon Országos Döntőt. Az idén hetedik alkalommal  meghirdetett országos versenyen négy korcsoportban, úszásban és futásban. A fináléban közel félszáz egyesület versenyzője vett részt.

 

 

 

A legfiatalabb versenyzők 100 m úszásban és 1000 m futásban mérték össze erejüket, a nagyobbak 200 és 1500, 400 és 2000, illetve 800 és 3000 métert úsztak és futottak. A triatlonszövetség kemény szabályokat alkotott a tavalyi szezonban; a feltételek keménysége nagyobb visszaesést feltételezett, de a lelkes triatlonosok – mint a résztvevőszám is mutatja – kitartottak sportáguk mellett.

A Hód-Triatlon SE tavaly 13 versenyzővel vett részt, idén hasonló létszámmal neveztek, közülük többeknek ez volt életük első országos versenye.

 

Eredmények:

Újonc B:

 

Vörös Adél 53

Tóth Balázs 49

Gólya Richárd 57

 

 

Újonc A:

 

Kiszely Boglárka 62

Wolf Milán 12

Tápai Balázs 30

Tóth Balázs 80

Szántai Gábor 92

 

Gyermek:

 

Szabó Áron 66

Meszlényi Martin 82

Vörös Béla 83

 

 

Serdülő:

 

Wolf Ede Márkó 17

Rózsa Dániel 55

Vörös Kornél 60

Walter Gergő 61

Kiszely Milán 68

 

 

Csapatban:     

 

Újonc A kategóriában 8. helyezés: Wolf Milán, Tápai Balázs, Tóth Balázs,

 

Gyermek kategóriában 15. helyezés: Szabó Áron, Meszlényi Martin Vörös Béla,

 

Serdülő kategóriában 9. helyezés: Wolf Ede Márkó, Rózsa Dániel, Vörös Kornél.

 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.