KözéletKinevezték a Vásárhelyi Helyőrség parancsnokát

2011. január 10., hétfő
 
Kinevezték a Vásárhelyi Helyőrség parancsnokát

Az új parancsnok tavaly téli kiképzés vezetését követően a százharminc újonc között több volt a jó és a kiváló minősítésű, de 24-en úgy gondolták, hogy nem nekik való a katonaélet.

 

Megérkezett Kovács István alezredes, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségének parancsnoki kinevezése. Egyúttal ő a Lövészdandár parancsnokának, Dr. Böröndi Gábor dandártábornok helyettese is.

Kovács József 12 éve hadnagyként került Hódmezővásárhelyre és 2004 óta volt parancsnokhelyettes. Információink szerint beosztottjai precíz, kemény katonaként ismerik. Elődje Farkas Imre ezredes még december 17-én adta át Kovács alezredesnek a csapatzászlót.  Akkor azt nyilatkozta, célja, hogy megerősítse a katonák állóképességét, téli-, hegyi-, vízi kiképzésekkel. Terveit komolyan is gondolja, amit az is bizonyít, hogy a tavaly télen rábízott százharminchat újonc kiképzése során azt mondta, a bevonulást követően rövid időn belül kiderült, hogy az újoncok fizikai állapota nagyon gyenge. Az előírt fizikai felmérést elsőre mindössze az újoncok harminc százaléka tudta megfelelő szinten teljesíteni. Az azt követő téli kiképzés után viszont több volt a jó és a kiváló minősítés és csak 24-en gondolták úgy, hogy nem nekik való a katonaélet. Az új parancsnok szándéka szerint továbbra is nagy hangsúlyt kíván fektetni az alapkiképzésbe. Mint mondta, hétfőtől csütörtökig a foglalkozásoké, pénteken a karbantartásé a főszerep.

 

 Egy kis dandár történelem

 

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete, amely az MH Összhaderőnemi Parancsnokság közvetlen irányítása alá tartozik. A dandárt három helyőrségbe telepítették. Ezek: Hódmezővásárhely, Debrecen, Hajdúhadház.

1951. november 1-jén alakult meg a dandár jogelődje, a Magyar Néphadsereg 93. lövészezredeként. Az ezred helyőrsége kezdetben Mezőtúron volt, majd 1990-ben költözött a debreceni Kossuth laktanyába. Az 1960-as évektől kezdve az ezred különleges kiképzési feladatokat is végzett. Ilyen volt a hivatásos tiszthelyettes képzés, a hivatásos tiszti hallgatók alapkiképzése, rövidített sorkatonai szolgálatot teljesítők kiképzése.

1987-ben az ezredet gépesített lövészdandárrá szervezték át. 1990. szeptember 29-én ünnepi megemlékezés keretében a dandár felvette Bocskai István, Erdély fejedelmének nevét, így Magyar Honvédség 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár lett.

 

Olvassa el ezt is!

Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

Program a gyermekvállalás támogatására

Program a gyermekvállalás támogatására

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
Ismét elmaradt a győzelem

Ismét elmaradt a győzelem

A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.