
Két éve, 2011 decemberében rendezte a HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola első alkalommal a Kistérségi Szépírási Versenyt. Akkor mondta a Vásárhelyi Híreknek a verseny egyik szervezője, Tatárné Kovács Marianna tanító, hogy céljuk felhívni a figyelmet a napjainkban elterjedt és egyre népszerűvé váló digitális írástudás mellett, a hagyományos papír alapon történő írásra is.
Az alapgondolat ma sem változott, és úgy gondolják, hogy sikerült felhívni a figyelmet, hiszen január 8-án a város 8 iskolájából összesen 45 alsó tagozatos gyerek vett részt a második alkalommal rendezett versenyen.
A 2. és 3. évfolyamosok ceruzával, míg a negyedikeseknek tollal kellett másolniuk egy-egy nyomtatott szöveget meghatározott időre. Az elkészült munkák közül nehéz dolga volt a 4 tagú zsűrinek a legszebbeket kiválasztania. Patócs Anikó zsűri elnök, valamint Prjevara Györgyné, Gyöngyösi Judit és Ugray Edina zsűritagok figyelembe vették a külalak egyöntetűségét és tetszetősségét, valamint a betűalakítás szabályosságát is. Amíg a zsűri értékelte az elkészült munkákat, addig a gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt.
Eredmények: (zárójelben az iskola és a felkészítő pedagógusok)
2. évfolyam:
I. helyezett: Katona Dioméd Dorián (Liszt F. É-Z. Á. I. – Konkolyné Szilágyi Beáta)
II. helyezett: Lantos Barnabás (Szőnyi Benjámin R. Á. I. – Mónus Alíz)
III. helyezett: Kiss Timót (Klauzál Gábor Á. I. – Csikós Anna)
3. évfolyam:
I. helyezett: Ács Fanni (Németh L. G. és Á. I. – Nagy Imréné)
II. helyezett: Kiss Regina (Liszt F. É-Z. Á. I. – Rostás Istvánné)
III. helyezett: Sonkoly Laura (Kertvárosi K. Á. I. – Dezső Ágnes)
4. évfolyam:
I. helyezett: Faragó Lúcia(Klauzál Gábor Á. I. – Kertészné Szőke Katalin)
II. helyezett: Sarnyai Hanna (Kertvárosi K. Á. I. – Beke Anikó)
III. helyezett: Komjáti Jázmin (Németh L. G. és Á. I. – Pintérné Elekes Edit)