Kék hírekKilenc évet kapott a kertvárosi rabló

2014. november 14., péntek
 
Kilenc évet kapott a kertvárosi rabló

Példás ítélet született a Hódmezővásárhely közvéleményét januárban felborzoló két rablás elkövetője ellen. Az ítélet nem jogerős

 

 

(Képünk a helyszíni szemlén készült)

 

 

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság november 13-án nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. András vádlottat 2 rendbeli rablás bűntettében, súlyos testi sértés bűntettében és közokirattal visszaélés vétségében, valamint hatályon kívül helyezte a bíróság korábban társtettességben elkövetett lopás vétsége miatt hozott próbára bocsátó rendelkezését, ezért őt halmazati büntetésül kilenc év börtönre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

 

A vádirat lényege szerint a 23 éves K. András vádlott 2014. január hónapban két alkalommal is a nyílt utcán közlekedő idős korú gyalogosokat rabolt ki Hódmezővásárhely belterületén. A vádlott  január 4-én és január hó 20-án a Hóvirág, illetve a Móricz Zsigmond utcában sötétedés után, a közterületen közlekedő sértetteket hátulról megütötte, akik ennek következtében a földre estek. A bántalmazás hatása alatt álló sértettek kezéből a vádlott a táskájukat kitépte, és azokat a benne levő készpénzzel, valamint okiratokkal együtt elvette. A vádlott az első esetben 18.605.- Ft-t rabolt, míg a második esetben a táskát menekülés közben a helyszín közelében elejtette, így a mintegy 35.000.- Ft összegű kár megtérült. Az első esetben a dulakodás közben az idős nő bal válla eltört, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

K. András egy fémlopásban is részt vett, egy kft. telephelyéről egy társával egy 30 kg- os vaslemezt loptak, amit a fémhulladék kereskedőnél a nyomozók megtaláltak.

 

A bíróság ítéletével szemben a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be, míg az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fent az esetleges fellebbezés bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.

 

Kommandósok fogták el K. Andrást február 19-én. Nézze meg az elfogásról készült  videót ITT!

 
 
Forrás: Szegedi törvényszék
 

Olvassa el ezt is!

A Kankalin már a középdöntőre készül

A Kankalin már a középdöntőre készül

A zsűri elnöke külön kiemelte a táncosok energikusságát és vidámságát, a viseletük autentikus szépségét. Most már a cél a döntőbe jutás. Képekkel!
Találd ki hogy mi leszel, vagy kitalálják

Találd ki hogy mi leszel, vagy kitalálják

Az 59 kiállító között ott találjuk a két szakot és sokféle felsőoktatási szakképzést indító Mezőgazdasági Kart és a négy vásárhelyi szakképzőt. A BKF viszont nem standol.
Ulmi találkozó

Ulmi találkozó

Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát