SportKikapott az EnterHód-Vásárhelyi Kosársuli Sopronban

2013. május 1., szerda
 
Kikapott az EnterHód-Vásárhelyi Kosársuli Sopronban

Az első mérkőzésen a tartalékos soproniak három pontos vereséget szenvedtek Hódmezővásárhelyen. Baloghék most teljes csapattal tudtak kiállni, a vásárhelyiek viszont csupán 10 játékost tudtak nevezni a találkozóra.

 

 

 


Nehezen "melegedtek be" a játékosok, az első percek döcögő játéka vásárhelyi vezetést eredményezett (2-6). Aztán a SMAFC-NYME ragadta magához a kezdeményezést, amely a Szlávik-Csaplár-Nagy-Balogh trió pontjaival fordított. Bár a csereként beálló Kukla kosarával még egalizált a vendég gárda, Balogh és Szlávik 5 pontjával ellépett a soproni csapat. Nem adta fel a Vásárhely, a szintén csereként beálló Dani triplájával ismét döntetlen állt az eredményjelzőn (13-13). A negyed végén az ex-vásárhelyi Rostás egyedül szerzett zsinórban 6 pontot mezőnyből és büntetők után, aminek köszönhetően 19-15-el zárult az első tíz perc.

 

Az első félidő 16. percéig egál körül volt a mérkőzés állása: 8-6, 13-13, 22-20, majd 28-26 volt az eredmény. Nem született sok pont, de ez inkább a támadás kritikája - mint a védekezés dicsérete. A hazaiak betörésekből és befutásokból, a vendégek főleg centerkosarakból voltak eredményesek. A kinti dobások százaléka nagyon rossz volt, alig találtak be néhányszor Vas Péterék.

A szünet előtt nagy nehezen összeszedett a Sopron 8 pont előnyt, de a második félidő elején Czibere kosaraival gyorsan felzárkózott a Kosársuli, sőt a 27. percben a vezetést is átvette (44-45). Jöttek azonban az újabb kihagyott dobások, és ismét a hazaiaknál volt az előny (55-47)

Az utolsó negyedben a két fiatal vásárhelyi szerb nagyot küzdött - és bravúrkosaraikkal többször is sikerült egyenlíteni. A 39. perc közepén 69-67 volt az eredmény, de Utasiék négyszer is hibáztak, amit a SMAFC mindannyiszor kosárral büntetett. A két egyforma csapat küzdelmét megérdemelten nyerték a pihentebb hazaiak.

 

Soproni MAFC/NYME - EnterHód Vásárhelyi KS 76-67 (19-15, 19-15, 15-18, 23-19)

NB I/B-s férfi mérkőzés

Sopron - 30 néző, vezette: Németh Cs., Horváth A., Németh S.

Kosársuli: VEJINOVICS 10, Czibere 8, Vas 11/3, Mócsai 2, Marinkovic 16,

csere - Dani 7/3, Utasi 5/3, Kukla 8

 

dr. Elek András edző: "Fáradtság ide - fáradtság oda, 38%-os dobóteljesítménnyel nem lehet nyerni. A 22/3-as triplamutató botrányos, ráadásul kihagytunk 10 büntetőt is."

 

Olvassa el ezt is!

Változik a KRESZ - indulnak a gyermekszállító buszok

Változik a KRESZ - indulnak a gyermekszállító buszok

Májustól párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úton tilos lesz elhaladni a gyermekszállító autóbuszok mellett az utasok be- és kiszállásának ideje alatt. 

Földet a gazdáknak Vásárhelyen is

Földet a gazdáknak Vásárhelyen is

Nincs szó arról, hogy ellehetetlenüljön a Hód-Mezőgazda Zrt, hiszen számukra is, mint bárki számára ugyanúgy megmarad a földbérlés lehetősége.
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott

Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott

Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.