Kultúra, oktatásKihelyezett tanóra az Emlékpontban

2011. június 14., kedd
 

Vegyes érzelmek látszottak az arcokon, ma délelőtt az Emlékpont kihelyezett iskolanapján. A HISZK Gregus Máté iskola tizenegyedikesei ismerkedtek a rendszerváltás előtti világgal.  

 

 

 

 

 

Volt aki rácsodálkozott a Bambis üvegre is, vagy a sárga Puli kisautóra, de volt aki csak kötelező penzumnak tekintette a múzeumi tanórákat. Mint azt néhány diáktól megkérdeztük, a legtöbben azért járták körbe érdeklődéssel a múzeumot, mert még ilyen részletesen nem foglalkoztak ezzel a korszakkal. A diákokat könnyed, de annál érdekesebb témákkal várták az Emlékpont munkatársai június 14-én: volt rocktörténet és viccelemzés. A munkatársak vezetésével, négy csoportban járták körbe az egyes helyszíneket. Volt ahol egy-egy feladatlap segítségével kellett megoldaniuk a kommunizmus időszakára vonatkozó feladványokat. Megismerhették a rákosi-diktatúra hiánygazdaságát, a kelet-nyugat között feszülő hidegháborús hangulatot és többek között archív felvételeken Hódmezővásárhely utcáinak arculatváltozását is elemezni kellett. Valamint voltak szituációs gyakorlatok is. Az iskolai napon a fiatalok betekintést nyerhetnek a szocreál stílus izgalmas, ideológiától túlfűtött világába, olyan a tankönyvekben nem szereplő, különleges foglalkozásokat kínáltak a tanulóknak, melyeken játékosan és szórakoztatóan ismerhették meg szüleik fiatalkorát.

 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.