Kultúra, oktatásKiesett a ranglistából az SZTE és az ELTE

2012. július 5., csütörtök
 
Kiesett a ranglistából az SZTE és az ELTE

Az ELTE tavaly a földtudományi képzésekkel közé került fel a listára, az SZTE pedig a vegyészmérnökivel, idén azonban mindkét egyetem lemaradt.

 

 

 

 

 

 

Már csak a Közép-európai Egyetem szerepel a Quacquarelli Symonds (QS) tematikus világrangsorain. Tavaly a legjobb kétszáz között volt a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is, idén azonban lecsúsztak a listáról.

A brit cég öt képzési területen vizsgált 29 oktatási programot, a listák összeállításakor az oktatói kiválóság, az intézmény elismertsége, a publikációk mennyisége és idézettsége, valamint a kutatói munka eredményei számítottak.
A filozófiai képzések területén a CEU szakja a 101-150. helyig jutott, csakúgy, mint a Durham-i Egyetem, a Hamburgi Egyetem és a Dél-Kaliforniai Egyetem.
Az intézmény szociológia szakja is hasonló eredményt ért el, a Bécsi Egyetemmel és a prágai Károly Egyetemmel került egy kategóriába.
Az egyetem a nemzetközi tanulmányok és a politikatudományi képzéseken kapta a legjobb helyezéseket, itt az 51-100. helyen végzett a berlini Humbolt Egyetemhez a kanadai Montreal Egyetemhez és a holland Amszterdam Egyetemhez hasonlóan.

"Egyetlen rangsor sem képes az egyetemek és az oktatási programok összetett természetét teljes mértékben számokra és helyezésekre fordítani, és az a tény, hogy különböző rangsorok jelentős eltéréseket mutatnak, hasznos emlékeztető, hogy az ilyen eredményeket nem árt némi óvatossággal kezelni. Mindezzel együtt nagyon büszke vagyok arra, hogy a CEU három programja is bekerült a legjobb 200 közé a QS képzések szerinti rangsorában: ez egy jelentős teljesítmény, és a CEU programok kiváló színvonalát mutatja" - mondta Farkas Katalin, a CEU rektorhelyettese.

 
 
Forrás: edupress
 

Olvassa el ezt is!

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.