Kultúra, oktatásKiélezett hangzások Vásárhelyen

2012. március 20., kedd
 
Kiélezett hangzások Vásárhelyen

A keményebb műfajnak, vagyis a hardcore-nak is van vásárhelyi képviselője, a Scream Of The Temple együttes által. Indultak egy tehetségkutató versenyen. A tét most a középdöntőbe jutás!

 

 

 

 

 

Példaképük a 2003-ban alakult amerikai August Burns Red, vagy hogy  magyar is legyen, az 1999-ben Érsek Gábor és Knapp Oszkár által alapított Insane. Vagyis, ha nem is a vájtfülüeknek való, mindenesetre Vásárhelyen is van egy népes bázisa a kompromisszummentes, agresszív és nyers hangzású hardcore-metalcore műfajnak.

 

Frontemberük a 25 éves Domján Gábor, aki basszusgitározik és énekel, Börzsönyi Ferenc (27) gitározik, Erdődi Zsolt (20) gitározik és énekel, valamint Magyar László (21) dobol.

 

A Scream Of The Temple jelentkezett az ’AMATOURS – A siker útján’ nevű zenei tehetségkutató versenyen. Ennek fődíja CD készítési lehetőség, ami mint az köztudott, mérföldkőnek számít egy feltörekvő együttes életében.

A vásárhelyi csapat sikerrel letudta az elődöntőket és minden remény megvan arra, hogy  március 31-én szombaton a Szegedi Rock Klubban másik hét bandával, összemérjék tudásukat. Azonban csak akkor jutnak be, ha megvan a megfelelő számú közönségszavazatuk.

 

Ha belegondolunk, Vásárhely zenei életében a sokféle formáció és műfaj mellé egy színvonalas hardcore zenekarnak is van helye! 

Március 25-ig van lehetőség szavazni! Ha kíváncsi vagy hogy áll a szavazás, netán szavaznál a vásárhelyi együttesre, akkor kattints IDE!

 

 





 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.