GazdaságKi viszi az Invitelt?

2014. április 12., szombat
 
Ki viszi az Invitelt?

A Hódmezővásárhelyen is a vezetékes telefon, intenet és kábeltévé szolgáltatók egyike az Invitel, amelyet eladni készülnek.

 

 


 

A Mid Europa Partners magántőke-befektető társaság azt tervezi, hogy eladja a második legnagyobb magyarországi vezetékes távközlési szolgáltatót, az Invitelt, amelyben 2009-ben szerzett irányító tulajdonrészt. A hazai piacon második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltató iránt mindhárom hazai mobilszolgáltató érdeklődik. Külföldi lapértesülések szerint a jelenlegi többségi tulajdonos már akár ebben a negyedévben megkezdené a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel, melyek közt mobilszolgáltatók és más vezetékes szolgáltatók is lehetnek.

 

Lapinformációk szerint a Magyar Telekom, a Vodafone Magyarország, a Telenor Magyarország, illetve a DIGI tulajdonosa is érdeklődik az Invitel iránt.

Az informatikai szakoldal szerint a versenyjogi aggályok miatt a Magyar Telekom nem biztos, hogy megkaphatná az Invitelt, a Vodafone-nál viszont abszolút beleillene a stratégiába a vezetékes területszerzés.

Vásárhelyen is a több ezer ügyfelet egyetlen kérdés érdekli, hogy az új tulajdonos hogyan alakítja majd ki az egyes szolgáltatások árait?

 

Olvassa el ezt is!

Választás 2014 - Csongrád 4. - Dr. Lázár János nyert

Választás 2014 - Csongrád 4. - Dr. Lázár János nyert

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságnál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.
Multikulti Vásárhelyen

Multikulti Vásárhelyen

A Bethlen Gábor Református Gimnázium koordinátor iskolaként négy országból hat iskolával vesz részt a programban. Most van a zárótalálkozó.
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán

A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán

A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
Újabb napelemek a strand tetején

Újabb napelemek a strand tetején

A beruházás három éven belül megtérül.
 

És ezt már olvasta?

Tizenötpontos Kosársuli győzelem
Tizenötpontos Kosársuli győzelem Saša Vejinović csapata kontrollálta és végül öt ponttal megnyerte a dél-alföldi rangadót, ami sokat érhet a felsőházi rájátszás szempontjából.
 
Jó tanuló, jó sportoló díjátadás
Jó tanuló, jó sportoló díjátadás Ötvennégy egyéni- és két csapat-díjat is átadtak február 27-án a városháza dísztermében, és díjazták az év testnevelőjét és edzőjét is, valamint a legjobb női és férficsapatot.
 
Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban
Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban 10 százalék tulajdonrész után 50 évre ingyenes haszonélvezeti jogot kapott a MAZSIHISZ a zsinagóga épületegyüttesére.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 8. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 
A kollektív védelem megerősítése a cél
A kollektív védelem megerősítése a cél Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 
Wi-fi a Szabadság téren
Wi-fi a Szabadság téren Régi lakossági kívánság teljesült.