Kultúra, oktatásKi mint járja táncát, úgy alussza álmát

2012. április 13., péntek
 
Ki mint járja táncát, úgy alussza álmát

Mint legutóbb, a hétvégén ismét 60-70 aktív érdeklődőre számít Kis Jakab Péter a Bessenyei-díjas Kankalin Néptáncegyüttes vezetője, aki mert egy nagyot álmodni és újjá élesztette Vásárhelyen a táncház mozgalmat.

 

 

 

 

 

Mint arról írtunk, a Kankalin Néptáncegyüttes minden újszerű megoldásra fogékony tagjai tavaly márciusban Hódmezővásárhely belvárosában, a Hordó pubban indították el a mára már rendszeressé vált sorozatot. A kicsiket és nagyokat megmozgató rendezvény, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ jóvoltából, azóta igazi „táncparkettre”, a Petőfi utcai Tánciskolába került. Ide várják április 14-én, szombaton 6-tól a jókedélyű estre vágyókat. Kis Jakab Péter elmondta, gyerekjátékokat fognak most tanulni és azokon keresztül jutnak el egy-egy lépéskombinációig. Lesz tehát megint mit tanulni a gyerekeknek, el is fáradnak mire a felnőtteké lesz a parkett. Az egyik anyuka legutóbb meg is jegyezte, a két gyereke aznap este lefekvés után percek alatt úgy aludt, mint a tej!

Fél nyolctól, a Kender Zenekar kicsit „szaporábbra vált”, hiszen ezúttal szatmári, somogyi, majd erdélyi, mezőségi és kalotaszegi táncok rejtelmeibe avatják be a közönséget. Tegyük hozzá azt a közönséget, amely talán csak hírből tudja, hogy Magyarországon egykor táncházi mozgalom a fiatalok egyik legjobb hétvégi szórakozása volt, nagyszerű tradíciói miatt, nem véletlenül került fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.