Kultúra, oktatásKi jut majd egyről a kettőre?

2012. március 8., csütörtök
 
Ki jut majd egyről a kettőre?

Információink szerint aláírásra kész a hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás iskola kollégiumának átvételéről szóló szerződés, amelynek értelmében az épület a Szeged-Csanádi Egyházmegye használatába kerül.

 

 

 

 

 

Juhászné Wolf Editet, a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola igazgatónőjét, a Vásárhelyi Hírek azzal kereste meg, milyen elképzelések vannak az épület további hasznosításával kapcsolatban. „Bár nagyon jó lett volna, de belső terei miatt nem alakíthatók ki tantermek benne. Marad tehát egyelőre két helyen a tanítás, a főépületben és a Hóvirág utca kettő-négyben” mondta az igazgatónő. Ez utóbbi helyen 4 alsós osztály tanul és egyelőre maradnak is, mert minden valószínűség szerint, az egykori kollégiumépület lelkigyakorlatos házként működik majd.   

 

A 3200 négyzetméteres ingatlan alapos felújításra szorul. Tavaly év vége óta használaton kívül van. Kivéve egy – kívülről is megközelíthető – részt, amit a bennfentesek csak ’Hóvirág Tanodának’ hívnak. Farkas Zsuzsanna a Corvin igazgatónője elmondta, ez a nagyobb méretű, berendezett, egyfajta szolgálati lakás szobáiban délutánonként tantárgyi korrepetálás folyik. A pedagógus felügyeletével, elsősorban hátrányos helyzetű tanulók számára a lakás hangulat, a délutáni tanuláshoz meghittebb környezetet biztosít. „Nem tudom mi lesz a későbbiekben a Hóvirág tanodával, de az egyházi átadás után új hely kialakításán kell gondolkodni” véli Farkas Zsuzsanna. Arra a felvetésünkre, hogy elképzelhető hogy a Corvin főépülete is az egyházhoz kerül, annyit fűzött hozzá, végleges és megnyugtató megoldást jelentene, ha a teljes iskola a Városház utcába, a volt SZTK második emeletére költőzhetne. Körülbelül ötszáz diák már itt tanul és a tankonyha is ott van a közvetlen közelben.

Juhászné Wolf Edit a Kertvárosi iskola igazgatónője szerint a Corvin főépületének átvétele számukra is véglegesen megoldaná az alsósok elhelyezését, egyben lehetőség lenne a kényelmesebb oktatómunkára.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.