GazdaságKi állja a számlát?

2011. február 28., hétfő
 
Ki állja a számlát?

Újabb bonyodalmak az Emfesz körül.  Az új, ideiglenes szolgáltatóhoz kerülő ügyfelek nem mindegyikénél történt meg  időben a fogyasztásmérő órák leolvasása.

 

 

Mint ismeretes január 12-én három hónapra felfüggesztették az átlag nyolc százalékkal olcsóbb földgázt árusító Emfesz működését. A cég 300 ezer ügyfelét szétosztották. A Tigáz és a Főgáz árversenybe kezdett és az ország több olyan megyéjét is megszerezték, amelyben más is szolgáltat gázt. A Csongrád megyét és így Vásárhelyt is ellátó GDF Suez visszaszerezte korábban elcsábított ügyfeleit, természetesen a tenderen megállapított saját árszabását alkalmazva. Ez a gázár változás az EMFESZ-től kapott információink szerint Hódmezővásárhelyen 1350 fogyasztót érintett.

A legfrissebb hírek szerint az Emfesz gázkereskedőnek mintegy 400-500 millió forint veszteséget okozhatnak az ügyfeleiket átvevő gázszolgáltatókkal fennálló elszámolási problémák, ezért a társaság a Magyar Energia Hivatalhoz fordul iránymutatásért. Így egyes, korábbi Emfesz-fogyasztókat átvevő gázszolgáltatók becsléssel döntötték el, hogy az ügyfelek mennyi gázt használtak el még az Emfesz és mennyit a saját ügyfeleikként. Az Emfesz egyeztetni kíván azokkal a gáztársaságokkal is, akikhez átszerződtek volt ügyfelei.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.