Kultúra, oktatásKi akar innen hazamenni?

2010. november 19., péntek
 
Ki akar innen hazamenni?

A helyiségek kialakítása a tervezők, az építők, a gyermekgondozók tökéletes együttműködéséről árulkodik.

 

Nem csodálkozzon a szülő, ha csemetéje nem akar majd hazamenni a december második hetétől birtokba vehető bölcsődéből. A most  befejeződött a Hóvirág utcai bölcsőde felújításával és bővítésével négy új szobát két foglalkoztatót és a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki. A látvány a tervezők, az építők, a gyermekgondozók tökéletes együttműködéséről árulkodik. Széll Józsefné bölcsődevezető portálunknak elmondta, a pályázat nem csak a bővítést, hanem a meglévő épületek nyílászáró cseréjét is lehetővé tette. Jutott pénz a teraszokon az UV szűrős napernyőre, egy új sóterápiás szobára, a bútorozásra, a tálaló kocsikra és sok-sok kerti és szobai játékra. Ez utóbbiak kiválasztásában a bölcsődei szakemberek véleménye döntő volt.

A város legnagyobb bölcsődéje 40 új férőhellyel bővült, ami 10 dolgozó felvételét tette szükségessé. Jelenleg mintegy 205 bölcsődei férőhely van Hódmezővásárhelyen. Egy felmérés szerint a három évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülők 80 százaléka úgy nyilatkozott, hogy visszamenne dolgozni és gyermekét bölcsődében helyezné el. Az önkormányzat  figyelembe vette a felmerülő igényeket, és pályázott. A nyertes pályázat eredményeként az Európai Unió és a Magyar Állam által 201 millió forintot biztosított. Az Önkormányzat közel 23 millió forint önerővel járult hozzá a bővítéshez. A férőhely bővítési program folytatódik az Oldalkosár utcai bölcsődében.

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.