MozaikKevesebb születés, alacsonyabb halálozás

2012. február 22., szerda
 
Kevesebb születés, alacsonyabb halálozás

Az előzetes adatok szerint tavaly 88 050 gyermek született, 2,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 128 700 volt, ami 1,3 százalékos csökkenést jelent a 2010. évihez képest. A természetes fogyás 40 650 fő volt, 529-el több az egy évvel korábbinál.

 

 

 

 

Az előzetes adatok szerint tavaly kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző évben. A születésszám az év első öt hónapjában jelentős, 9,5 százalékos csökkenést mutatott, a június és november közötti hat hónapban viszont átlagosan 3 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában. A decemberi születésszám némileg elmaradt az előző évitől. Számszerűen január és május között 3623-mal kevesebb, június és november között pedig 1365-el több gyermek született, mint egy évvel korábban. A decemberi születésszám 0,4 százalékkal, 27 újszülöttel volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához képest. Összességében a születésszám 2285-el maradt el az egy évvel korábbitól. A halálozások száma az év első három hónapjában emelkedett, ezt követően viszont kisebb ingadozásokkal tarkítva, de alapvetően javuló tendenciát mutatott. Január és március között 1640-el többen, az április és december közötti kilenc hónapban viszont 3396-al kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában. Ennek eredményeként a halálozások száma összességében 1,3 százalékkal mérséklődött, ami a 2010. évhez viszonyítva 1756-al kevesebb halálozásból adódott.

A házasságkötések havonkénti száma egyenetlenül alakult. Hét hónapban meghaladta az egy évvel korábbit, egy hónapban lényegében azonos nagyságrendű volt azzal, négy hónapban viszont elmaradt az előző évitől. A legjelentősebb csökkenés májusban és októberben volt, átlagosan 6,6 százalék, az emelkedés mértéke pedig az év első és utolsó két–két hónapjában volt számottevő, átlagosan 7,8 százalék. Összességében a 2011-ben regisztrált 35 750 házasságkötés 230-cal, azaz 0,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal, az utóbbi pedig 0,1 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010. évi 4,0 ezrelékről 4,1 ezrelékre emelkedett. 2011-ben ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, és ez az eddig mért legalacsonyabb érték.

A születésszám csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, és a 2010. évi 40 121-gyel szemben 2011-ben 40 650 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 24 ezer fővel csökkent. Eszerint a 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma az időszak végén 9 millió 962 ezer fő volt.

 
 
Forrás: OP
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

A vásárhelyi Szabó Klára Petra és Erős Apolka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatóinak közös kiállítása nyílik az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 
Orbán Viktor Vásárhelyen
Orbán Viktor Vásárhelyen A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.