SportKét vásárhelyi versenyző öt egyéni csúcsa

2016. február 28., vasárnap
 
Két vásárhelyi versenyző öt egyéni csúcsa

Február 27-én a Hódmezővásárhelyi Sportgála díjátadójával szinte egy időben állt rajthoz Szűcs Noémi és Vörös Márk Budapesten a Magyarország Fedett Pályás Ifjúsági és Junior Atlétikai Bajnokságon.

 

 

 

 

 

Így aztán a díjátadás ceremóniája helyett, késő este a Sport Bál idején adták át  Szűcs Noéminak Hódmezővásárhely 2015. évi legjobb női sportolója, Vörös Márknak pedig Hódmezővásárhely 2015. évi Középiskolás Jó sportoló – Jó tanulója díjat.

Vasárnap reggel már ismét Budapesten a rajtgép elé álltak, mivel a bajnokság - őket is érintő - több futószáma a kétnapos verseny második napjára esett. A két vásárhelyi atléta összesen öt számban volt érdekelt, amelyből dobogós helyezések is születtek.

 

Héjja Antal edző, aki mindkét napon elkísérte a Hódiák SE atlétáit, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, nagy meglepetés volt a számára, hogy az országos bajnokságon a két arany- és egy ezüstérem, valamint egy 4. és 5. helyezés mellett mindkét versenyzője valamennyi futószámában egyéni csúcsot állított be. Ez pedig az erőnlétük tekintetében, különösen Szűcs Noémi esetében igen jó jel.

 

Eredmények:

 

Szűcs Noémi

  60 méter gátfutás  8,83    2. helyezés

200 méter síkfutás  25,25  1. helyezés

400 méter síkfutás  56,43  1. helyezés

 

 

Vörös Márk

  800 méter síkfutás  1,57,60  4. helyezés

1500 méter síkfutás   4,05,31 5. helyezés

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kalmár est a BFMK-ban

Kalmár est a BFMK-ban

Február 26-án este, közel 150 kalmáros végzős diáknak tűzték fel a hagyományos szalagot a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán.

Összejöttek a legjobb matekosok

Összejöttek a legjobb matekosok

December 26-án a Németh László Gimnázium és Általános Iskola 19. alkalommal rendezte meg a József Attila-kupa Matematikaversenyt. Eredményekkel és képekkel!
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.