SportKét vásárhelyi csapat lett dobogós

2012. július 8., vasárnap
 
Két vásárhelyi csapat lett dobogós

Mint az várható volt, győztek a pesti kosarasok a hódmezővásárhelyi V. Centrum Streetball Bajnokságon. Emiatt egyáltalán nincs mit szégyenkeznie a második és harmadik helyezettnek, illetve a többi 24 benevezett csapatnak sem, hiszen a budapesti duó már több győztes utcai kosárlabda bajnokságon van túl, sőt Tomkó Levente 2009-ben a kosárlabda bajnokság regionális férfi csoport 25 legjobb dobója között volt.

 

Július 7-én, szombaton a Hódtói Szabadidőközpontban enyhén felhős időben kezdték az alapszakaszt, ebből és a középdöntőből is 2 győzelmet kellett mindenkinek megszereznie, hogy továbbjuthasson. Az elődöntőbe pedig már természetesen egyenes kiesésben folytatódtak a mérkőzések. Délre már eltűnt minden felhő az égről és olyan melegben folytatódott a játék, hogy az aszfaltpályán érezhető volt az edzőcipők égett gumiszaga. Ez, mint képeinken is látható, a legkevésbé sem zavarta a 27 benevezett csapatot, köztük a vásárhelyi lánycsapatot sem.

A középdöntők után, az elődöntőbe 4 csapat került be. Látványosság és jó hangulat kísérte a meccseket, amelyekre sokan voltak kíváncsiak.

A döntőben a budapesti és egy vásárhelyi csapat játszott az V. Centrum Streetball aranyéremért.

 

Fekete István a raphirek.hu gazdája, és több segítője kitűnő és lelkes szervező munkájának köszönhetően ismét remek bonyolítású versenynap volt, egy kis hip-hop táncbemutatóval fűszerezve.

Fekete István a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a VI. Centrum Streetball Bajnokságot szeptember 8-án rendezik meg.

 

Eredmények:



I. helyezett: DREAMWALKERS - Tomko 'Iverson' Levente, Simon Dávid, (BP.)

II. helyezett: HOPSZI ÉS KOBAKA - Pap Ádám, Blaskovics Bence (HMVHELY.)

III. helyezett: NORTH STREET - Haddad Noureddine, Farkas Sándor (MHVHELY.)

MVP, Legértékesebb Játékos: Tomko 'Iverson' Levente (BP.)

LEGVAGÁNYABB  CSAJ : HEGEDŰS GABRIELLA (BP.)

TRIPLA-TIPRÓ: KIS-MOLNÁR ZOLTÁN (HMVHELY.)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.