BulvárKét mázsa adomány néhány óra alatt

2017. november 26., vasárnap
 
Két mázsa adomány néhány óra alatt

Ismét kitelepült a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A lakosság erősödő szimpátiáját és segíteni akarását bizonyítja a gyűjtés mennyisége.

 

 

 

 

 

 

 

November 24-én, pénteken a vásárhelyi Interspar áruházba települtek ki a szervezet önkéntesei, hogy az éhező állatoknak gyűjtsenek. Az akcióban összesen 200 kilogramm tápadomány gyűlt össze pár óra alatt. A gyűjtést természetesen most is diákok segítették, akik az 50 órás közösségi szolgálatukat teljesítik az egyesületnél.

 

Már a program kezdetekor hatalmas meglepetés is érte az állatvédőket. Egy egyetemistákból - mint megtudtuk, a Szegedi Tudományegyetem szociálpedagógia szakán tanuló diáklányokból - álló lelkes állatvédő csoport csaknem 50 kilogramm eledelt, emellett macskaalmot, etetőtálakat és meleg holmikat adott át a szervezet munkatársainak. A gyűjtést már korábban megszervezték önkéntes adományozó programjuk keretében. 

 

Olvassa el ezt is!

Pespektivikus változások a vásárhelyi agrár-felsőoktatásban

Pespektivikus változások a vásárhelyi agrár-felsőoktatásban

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Konferencia volt a Mezőgazdasági Karon. Nagy volt az érdeklődés a kar Nyílt napján. Indul a mesterszak.
Nem voltak bekötve - halálos baleset Szikáncsnál

Nem voltak bekötve - halálos baleset Szikáncsnál

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült Szikáncs közelében a ma délelőtt 10 órakor történt balesetben.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.