
Szentesen a Klauzál Gábor Általános Iskolában április 24-én délután rendezték meg a már hagyományos Petőfi Sándor Szavalóverseny megyei döntőjét.
Ezen már csak azok az általános iskolai felső tagozatos diákok vehettek részt, akik a területi versenyeken eredményesen szerepeltek. Hódmezővásárhely és térségéből a január 29-én a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában tartott szavalóverseny eredményei alapján a négy felsős korosztályból összesen nyolcan jutottak be a döntőbe. Közülük ketten különdíjban részesültek:
Terjék Adrián 8.osztályos – Szent István Általános Iskola – különdíj – színészi teljesítményéért. Felkészítő tanára: Szappanos Zoltán.
Kovács Krisztián 8.osztályos – Székkutas, Gregus Máté Általános Iskola. – különdíj – szép orgánumáért. Felkészítő tanára Kovácsné Tóth Mária.
A székkutasi diák magyar tanára a Vásárhelyi Híreknek elmondta, Kovács Krisztián különdíja jóval többet ér tanítványa esetében, aki tanulási zavarokkal küzdő, sajátos nevelési igényű tanuló. A tanárnő elmondta: küszködése, kitartása, akaratereje, mint a különdíj is mutatja eredménnyel járt, ami példaként szolgálhat a többi gyerek számára is.
(Kovács Krisztián a díjátadáson)