Kultúra, oktatásKét köztéri alkotással gazdagodott Hódmezővásárhely

2012. szeptember 12., szerda
 
Két köztéri alkotással gazdagodott Hódmezővásárhely

Két köztéri alkotással, V. Nagy Nándor műveivel gazdagodott Hódmezővásárhely, az egyik szobor a város híres szülöttének, Lucien Hervé fotográfusnak állít emléket, a másik a régészeti gyűjtemény egyik gabonatároló hombárján látható kecskefigurát idézi meg.

 

A képen V. Nagy Nándor keramikus mutatja be alkotását

 

 

Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója a szobrokat bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az alkotásokat a kulturális város rehabilitációs program keretében rendelte meg az önkormányzat. A szobrok készítésére jeligés pályázatot írtak ki, és a zsűri mindkét esetben a közgyűjtemény restaurátorának terveit találta a legjobbnak.

A múzeum új szárnya előtt felállított Nézőpont - Lucien Hervé emlékére című alkotás a hódmezővásárhelyi születésű világhírű fotográfus előtt tiszteleg úgy, hogy a XXI. századi műalkotás harmonikusan illeszkedik az épület modern homlokzatához. A másik, Archaikus bak címet viselő művet a múzeum egykori belső udvarán – helyezték fel. Az alkotás a régészeti gyűjtemény egyik jellegzetes darabját idézi meg.

V. Nagy Nándor elmondta, hogy a Lucien Hervének emléket állító, saválló acélból készült, gránit posztamensen álló szobor egy domború lencsét formáz, amelyen megjelennek a fényképezőgép blendéjének vonalai is. A múzeum előtt álló szobor a "behívó tábla" funkcióját is ellátja, a cél az, hogy ráirányítsa a járókelők figyelmét a közgyűjteményre.

A múzeumudvaron látható bronz alkotást a régészeti gyűjtemény egyik, a Körös-kultúra korából származó gabonatároló hombárján látható kecskefigura alapján tervezte meg az alkotó. Az edényen három kecske és egy ember alakja tűnik föl, a régészeti lelet az első olyan alkotás a nyolcezer évvel ezelőtt az Alföldön és a Kárpát-medence déli részén kialakult kultúrából, amelyen állatábrázolás szerepel. A lelet által ihletett szobor díszítései pedig a neolitikum agyagedényeinek bekarcolt motívumait jelenítik meg - közölte a művész.

Fotó: MTI

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.