KözéletKét keréken 27 kilométeren

2011. szeptember 4., vasárnap
 

220 versenyző, 440 kerék, 27 és 10 kilométer, 52 perc, végül pedig 15 kg marhahúsból pörkölt ebédre. Így jellemezhetnénk számokban az I. Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúrát. A Mártélyi Holtág vadregényes tájain gyerekek és felnőttek egyaránt nyeregbe pattantak, hogy teljesítsék a közel harminc kilométeres túratávot.

 

 

Nézze meg videó beszámolónkat ITT!

 

 

Reggel kilenc órakor már egyre többen szállingóztak a kerékpárosok a nevezési lapokért az asztalokhoz. Ez nem is csoda, hiszen Békéscsabáról, Szentesről, Csongrádról és Szegedről is megérkeztek a résztvevők az I. Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúrára. Egyszóval a szervezőknek sikerült az egész dél-alföldi régiót nyeregbe ültetni.

Kruzslic Imre maga is meglepődött, amikor még a tíz órás rajt pillanatában is érkeztek nevezések a túrára, hiszen több mint kétszázan gurultak végig a távon. „A túra útvonalát és távolságát úgy jelöltük ki, hogy mindenkinek teljesíthető legyen, de természetesen gondoltunk azokra is, akiknek sok lehet a 27 km, így egy kisebb szakaszt is felállítottunk. Egyébként, teljesen meglepődtünk, hogy ilyen sokan eljöttek, és már gondolkozunk a következő túra megszervezésében is. „ – avatott be a részletekbe a főszervező.

„A teljesítménytúra nagyon technikás terep volt, voltak emelkedő és lejtős szakaszok, sőt a 15 centiméteres homokban még le is kellett szállnom. Bár mivel szeretek futni, nem okozott a gyaloglás problémát. Maga a túra nagyon tetszett, most hogy végeztem nyeregbe pattanok, és még hazatekerek Szegedre, ahonnan reggel is indultam.”- számolt be élményeiről Kovács Tamás, aki harmadikként teljesítette a 27 kilométeres távot.

A résztvevők mindegyike, igaz fáradtan és kitikkadva szállt le a kerékpárról, de sokan újra belefognának a túrába, sőt volt olyan, aki egy körrel be sem érte, így levezetésképp még végigtekert egy újabb 10 kilométeres etapot. A kerekesek között profik is megbújtak, triatlonos csapat is teljesítette a túrát, sőt, a tekerés után, ők még két lábon, futva is tettek egy kört.

A célban mindenkit frissítő és egy emléklap várt. A résztvevőket ebédre is vendégül látták a szervezők. Az étek marhapörkölt volt, 15 kg húsból, két kiló hagymával és sok-sok paprikával. A nap ezzel még nem ért véget, hiszen a rendőrség jóvoltából kerékpáros akadálypályán tesztelhették a bátrabbak az egyensúlyérzéküket, de a részeg szemüvegben is lehetett bójákat kerülgetni.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.