KözéletKét év alatt megépülhet a hódmezővásárhelyi elkerülő út

2012. augusztus 31., péntek
 
Két év alatt megépülhet a hódmezővásárhelyi elkerülő út

Két év alatt, 2014-re megépülhet a 47-es út Hódmezővásárhelyt elkerülő 13 kilométeres szakasza – közölte Lázár János (Fidesz), a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a térség országgyűlési képviselője pénteken a Városházán tartott sajtótájékoztatóján.

 

 

 

 

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK) harminc nagy állami beruházás ügyében hozott döntést, amelyek érdemben javíthatják az ország közlekedési infrastruktúráját - mondta a politikus a hódmezővásárhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások között vannak vasúti fejlesztések a Balaton térségében, a Dunántúlon a 8-as, a 85-ös, a 86-os, Békés megyében pedig a 44-es főutat érintő útépítések – tudatta az államtitkár.

A Csongrád megyét egyedüliként érintő fejlesztés a Hódmezővásárhely központjából a teherforgalmat kivezető, 13 kilométer hosszúságú, 11,5 tonnás teherbírású tehermentesítő út megépítése – közölte Lázár János.

Hódmezővásárhely belvárosán a Debrecent Szegeddel összekötő 47-es és a Szentes irányába vezető 45-ös úton naponta 5 ezer teherjármű halad át jelentős környezetterhelést okozva. Azzal, hogy az NFK kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a 47-es út építését, érdemben lerövidül az engedélyezési eljárás, és a 170 millió forintos költségű fejlesztés előkészítése után 2013-ban elkezdődhet az út kivitelezése is – mondta a politikus.

Hozzátette: a bizottság döntésével a csomagban szereplő beruházások átlagosan két évvel korábban készülhetnek el.

A Hódmezővásárhelyt elkerülő út négysávosra bővíthető lesz, mivel a kormányzat középtávú céljai között szerepel, hogy Szegedet és Debrecent négysávos autóút minőségű út kapcsolja össze – tudatta a honatya.

Az államtitkár elmondta, szeptember végére elkészülhet a végleges lista, amelyen a következő három év közút- és vasútfejlesztési beruházásai szerepelnek.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.